Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Milyen hatása lehet a közelgő francia elnökválasztásnak országa geopolitikai helyzetére? Macron esetleges újabb sikere, vagy valamelyik jobboldali jelölt győzelme mit változtatna?
Változás mindenképpen lenne, ha nem a jelenlegi elnök folytatná. Két egyértelmű út rajzolódik ki jelenleg: az egyik oldalon áll Macron, aki egyértelműen egy multikulturális-atlantista vonalat követ. A másik oldalon pedig egy, az európai projekttel kapcsolatban szkeptikus, inkább a Charles de Gauelle útját követő geopolitikai iskola áll. Az utóbbit képviseli Marine Le Pen és részben Éric Zemmour.
Az utóbbi két politikus álláspontja egyértelműen a nemzetek Európájához áll közelebb, és ebből következően Orbán Viktor magyar kormányfő nézeteivel is részben egyetértenek.
Kiállnak az illegális migráció elleni fellépés mellett, valamint a határok megvédése mellett is. Ők szeretnék megőrizni Franciaországot franciának. Valerie Pecresse jobbközép jelölt lényegesen közelebb áll Macronhoz mind a nemzetállami, mind a globalizációs, mind az európai politikák tekintetében.
Ön szerint ki fogja megnyerni az elnökválasztást, és miért?
A jobboldali pártok megosztottsága, és a baloldali pártok alacsony támogatottsága miatt egyelőre Emmanuel Macronnak van a legnagyobb esélye a sikerre. Azonban rengeteg a bizonytalansági tényező: a politikai mező nagyon fragmentált. Például a korábbi elnökválasztás előtt hat hónappal senki sem gondolt arra, hogy Macron nyerhet. Hasonló bizonytalansági tényező, hogy az első forduló után gyakorlatilag egy új voksolás kezdődik, és nem lehet tudni, hogy akkor hogyan alakulnak majd a szimpátia voksok. Érdekes kérdés az is, hogy a korábbi elnökválasztáson nagyon sokan távol maradtak, így pedig az adott elnök legitimációja is gyenge. Nagy kérdés, hogy most hogyan alakul a részvétel.
A jobboldal megosztottságának több oka is van, de ennek egyik legfőbb eleme az, hogyan viszonyulnak a francia identitás kérdéséhez, és a nemzetre váró kihívásokhoz, többek között a migráció területén.
Lát változást az új német balliberális kormány és a korábbi merkeli-éra geopolitikája között?
Szinte teljesen ugyanazt láthatjuk, mert Németország továbbra is úgy pozícionálja magát Európában, hogy csak egy gazdasági hatalom. Kiáll a határok megnyitása mellett, mivel csak így képes az elöregedő munkaerejét megújítani. Teljesen a globalizáció és a nyílt társadalom mellett áll az új kormány. A helyzetet bonyolítja, hogy Németország nem konfrontálódhat élesen Oroszországgal és Kínával, mert annak nagyon súlyos gazdasági következményei lennének Berlinre nézve. Németország ezzel párhuzamosan az Európai Unió vezetője, de sok esetben az amerikai prioritások mentén cselekszik. Ki kell mondani, hogy Németország az egész észak-atlanti geopolitikai rendszernek csak egy alárendelt eleme, mivel nem rendelkezik atomfegyverrel, így teljesen a NATO-ra vannak utalva.
Franciaország ezzel szemben más helyzetben van, mivel Párizs rendelkezik atomfegyverrel, így a mozgástere is nagyobb Berlinéhez képest.
Egyfajta ellentét is megfigyelhető Párizs és Berlin között, mivel Franciaország sokkal jobban szeretne egy stratégiailag autonóm Európát és egyfajta ellensúlyozó szerepet kíván betölteni az Egyesült Államok és Oroszország között. Berlin bár elfogadja a stratégiai autonómia nézetét, de ők sokkal jobban a NATO-ba integrálva szeretnék látni. Érdemes arra is rámutatni, hogy Párizs biztonsági megközelítése jelenleg sokkal közelebb áll Orbán Viktor nézeteihez, mint a berlini álláspont. Bár Macron egyértelmű liberális-globalista, de mivel nem kíván teljesen amerikai befolyás alatt álló Európát látni, ezért vannak kapcsolódási pontok Magyarország és Franciaország között.
Ön szerint a most zajló ukrajnai krízis egy valódi konfliktus?
A mostani helyzet megértéséhez érdemes visszamenni 2014-ig, amikor a korábbi ukrajnai vezetés megbukott. Ezt követően a Krím-félsziget és a Donbasz elkerült Ukrajnától. Ki kell mondani, hogy Ukrajna de facto egy proxyállammá vált Washington számára Oroszországgal szemben. Ukrajna egy globális ütközőponttá vált abból a szempontból, hogy ki uralja Eurázsiát. Azonban az a dramatizáció, amit a médiában látunk a kialakult helyzettel kapcsolatban, az egy fake news.
Oroszország nem fog támadni, de az atlanti oldal folyamatosan nyomást fog gyakorolni Moszkvára. Ez is egy információs háború része.
Ha azonban Ukrajna valóban atlantista országgá akarna válni, és a NATO része lenne, az egy komoly vörös vonal lenne Oroszország számára. A lényeges kérdés, hogy adott esetben Ukrajna kész lenne-e háborút indítani a Krímért. Abban az esetben, ha ezt NATO-tagként tenné, az mindenképpen egy globális háborút jelentene. Érdemes lenne azonban a NATO szerepét is átgondolni, mivel egy kétpólusú világrend idején jött létre, míg mostanra egy multipoláris világrend szabályi mentén kéne működnie. Nem fogadták el még sokan, hogy a világ valóban teljesen megváltozott 1989 óta.
Oroszország és Kína esetleges szövetségkötése mennyiben jelentene komoly veszélyt az Egyesült Államok számára?
Ez egyelőre nem tekinthető egy NATO-hoz hasonló összefogásnak. Több területen a két ország között komoly ellentétek vannak. Abban az esetben, ha Kína és az Egyesült Államok között ez a hidegháborúhoz hasonló állapot alakulna ki, az egyáltalán nem lenne kedvező Moszkva számára, mert akkor a jelentősége leértékelődne, és kevésbé tudná a független pozícióját megőrizni. Egy ilyen helyzet azonban komoly lehetőség lenne Európa és más Európán kívüli országok számára, mivel egy Washington és Peking között kialakuló hidegháborúban egyensúlyozó szerepet tudnának betölteni, tehát a mostani helyzetük is felértékelődne.
Persze egyelőre nehezen képzelhető el, hogy az EU képes lehet-e önállósodni a NATO-tól.
A helyzet megoldása az lehet, ha úgynevezett regionális koalíciók jönnének létre az atlanti világban, ilyen lehet a visegrádi négyek, a három tenger kezdeményezés. Ezekre pont azért lenne szükség, mert az EU külpolitikai értelemben a rengeteg különálló érdek miatt nem túl hatékony. A kisebb regionális szövetségek, összefogások sokkal gyorsabban alkalmazkodni tudnak a gyorsan változó kihívásokhoz.
Mennyire veszélyeztették a közép-ázsiai geopolitikai stabilitást a januári kazahsztáni zavargások?
A kazahsztáni események egyrészt komoly belpolitikai változást hoztak, mivel a korábbi vezetés lényegében lecserélődött. Persze az egész folyamatot kívülről megpróbálták manipulálni. Egyes erők azt szerették volna elérni, hogy a mostani rendszer teljesen megbukjon, és az ország az atlanti tömb felé közeledjen. Ez egy nagyon veszélyes helyzet volt Oroszország számára, és ezért is történt meg a gyors beavatkozás. Ha sikerült volna destabilizálni a közép-ázsiai régiót, akkor az nagyon súlyos fenyegetést jelentett volna Kína és Oroszország számára, ráadásul ezzel párhuzamosan az afganisztáni instabilitás is arra sarkallta a feleket, hogy minél hamarabb oldják meg ezt a helyzetet.
