Példátlan baloldali korrupciós botrány: elképesztő szintre lépett a brüsszeli képmutatás

parliament Horizontal
Polish Prime Minister Mateusz Morawiecki (C) delivers a speech during a debate on The Rule of law crisis in Poland and the primacy of EU law at the European Parliament in Strasbourg, on October 19, 2021. (Photo by RONALD WITTEK / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben kirobbant baloldali európai parlamenti korrupciós botrány apropóján kiderült, hogy az EP a korrupció kapcsán úgy viselkedik, mint egy üvegház. Kívül minden gyanúra lecsap, miközben saját magával szemben már nem ilyen szigorú. Ennek egyik jelképe, hogy 2019-ben még olyan szabályokat fogadtak el, amik a saját munkatársakra nem vonatkoztak a korrupció tekintetében, míg a parlamenten kívül igen.
Vágólapra másolva!

Miközben az Európai Parlament nagyon szigorú szabályokat fogadott el a korrupciót jelentőkre az Unió intézményeiben, addig saját magukra és munkatársaikra nem alkalmazták ezeket a rendelkezéseket 2019-ben - erről írt a Politico legújabb száma. Egy baloldali EP-képviselő úgy jellemezte a lapnak a helyzetet, hogy az Európai Parlament úgy viselkedik, mintha egy üvegház lenne. A külső szereplőkkel szemben megpróbál nagyon szigorú szabályokat érvényesíteni, míg saját maguk ezeket egyáltalán nem tartják be.

Az EP eddig meglehetősen elnéző volt magával szemben Forrás: AFP/EPA/Ronald Wittek

A Politico cikkéből az is kiderült, hogy az egyik legfőbb probléma a lobbistákkal való találkozók kapcsán van, mivel ezekről nem kell pontos listát készíteniük a képviselőknek. Az EP korábban pont azért lobbizott, hogy mivel a képviselők szabad mandátummal bírnak, ezért a parlamentarizmus eszméjét súlyosan sértené, ha merev szabályokat alkalmaznának velük szemben. Bár az elmúlt hetek korrupciós botrányai világosan rámutattak arra, hogy változásra van szükség, de egyes képviselők továbbra is attól tartanak, hogy egy szigorúbb szabályozás megfosztaná a képviselőket a most meglévő autonómiájuktól.

Vádalku születhet

Mint arról korábban beszámoltunk, újabb vádalku születhet a brüsszeli korrupciós botrányban, ami még az eddigieknél is több információval segítheti a hatóságokat a nyomozásban, és aminek keretében újabb korrupt politikusok kilétére derülhet fény. Közben a botrány egyik fő gyanúsítottjának családja a házi őrizetből is kiszabadulhatott. Maria Dolores Colleoni és Silvia Panzeri, Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő felesége és lánya ismét szabadlábon van. Erről a bresciai fellebbviteli bíróság döntött, visszavonva a lakóhelyre vonatkozó óvintézkedéseket, miután a belga bíróság is visszavonta a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatos kiadatási kérelmét – írja az olasz sajtó nyomán a V4NA.

A legfrissebb információk szerint Kaili nővére is benne volt a korrupciós ügyekben, az általa létrehozott vállalatok több olyan uniós pályázatért is pénzt nyertek el, amelyekért Kaili volt a felelős. Egy újabb ország is bekapcsolódott az egyre duzzadó botrányba. Ezúttal Kuvaitról derült ki, hogy ott is lobbiztak a korrupt baloldali brüsszeli politikusok.

Itt a bizonyíték: akár hat magyar baloldali EP-képviselő is benne lehet a brüsszeli korrupciós botrányban

Mint arról korábban beszámoltunk, döbbenetes új információkra bukkant az Origo a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) egyik emberi jogi jelentése alapján joggal feltételezhető, hogy akik megszavazták, érintettek a brüsszeli korrupcióban. Márpedig köztük van szinte az összes magyar baloldali EP-képviselő, köztük Gyurcsányné, Cseh Katalin és a jobbikos Gyöngyösi Márton is. A Manu Pineda képviselő nevéhez köthető, emberi jogi vonatkozású jelentésben Marokkó és Katar egyaránt pozitívan szerepelnek, ráadásul a jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy vajon miért támogatta ilyen erőteljesen a szocialista és a liberális Renew frakciók tagjainak többsége a kuvaiti és katari állampolgárok vízummentességét.

Ujhelyi István először még tagadta, hogy ismerné Eva Kailit Forrás: Origo

Magyar szálak a korrupciós botrányban

Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Eva Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival.

Mint arról korábban beszámoltunk, a belga sajtó értesülései szerint a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Eva Kaili ingatlanok felvásárlásával akarta legális jövedelemmé tenni az EP-képviselőként bezsebelt kenőpénzeket. A baloldali EP-képviselő sorra vette a luxusingatlanokat először magánszemélyként az elmúlt években, majd pedig élettársával kezdtek el közösen bizniszelni.

Hatvan EP-képviselő is érintett lehet a gigakorrupciós botrányban

Mint ismert, tavaly decemberben robbant ki a brüsszeli korrupciós botrány, amikor elsősorban szocialista EP-képviselőkről és a strasbourgi parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetekről derült ki, hogy nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.

A botrány kirobbanása óta négy embert tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba korrupciós vádakkal: a görög szocialista Eva Kailit, az Európai Parlament akkori alelnökét; Pier Antonio Panzeri olasz volt szocialista EP-képviselőt – aki a vesztegetési hálózat feltételezett vezetője, a Fight Impunity nevű brüsszeli székhelyű civil szervezet vezetője –; az olasz Francesco Giorgit – Eva Kaili élettársa, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott – és Nicolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatóját.

A BELGA RENDŐRSÉG CSAKNEM 1,5 MILLIÓ EURÓT FOGLALT LE A BRÜSSZELI RÉGIÓBAN AZ ÜGYBEN VÉGREHAJTOTT HÁZKUTATÁSOK SORÁN. A VÁD ELLENÜK: BŰNSZERVEZETHEZ TARTOZÁS, PÉNZMOSÁS ÉS KORRUPCIÓ. EGYES HÍRADÁSOK SZERINT ÖSSZESEN HATVAN EP-KÉPVISELŐ LEHET ÉRINTETT AZ ÜGYBEN.

A korrupciós botrány az egész EU hitelességét veszélyezteti

A baloldali európai tisztviselők sok millió eurós megvesztegetési botránya nemcsak tovább rombolja az eddig sem túl erős Brüsszel és EU iránti bizalmat, de

MINDEN JEL SZERINT MAGA ALÁ TEMETHETI A JELENLEG FENNÁLLÓ RENDSZERT IS.

A korrupciós ügyre Rober Golob szlovén miniszterelnök azzal reagált egy friss Politico-podcastban: „Gyakorlatilag semmilyen ellenőrzés nem történt a parlamentben, ez számomra tényleg elképesztő". Ő is megerősítette a széles körben terjedő nézetet, hogy

A BOTRÁNY AZ EGÉSZ EU HITELESSÉGÉT FENYEGETI, AMINEK KÜLÖNÖS JELENTŐSÉGE VAN A JÖVŐ ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK ELŐTT.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!