Egy szétesett Joe Biden szánalmas beszédét hallgatta Amerika

BIDEN, Joe
Washington, 2023. február 8. Joe Biden demokrata párti amerikai elnök évértékelő beszédet mond a kongresszus két házának ülésén a törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2023. február 7-én. MTI/EPA/Michael Reynolds
Vágólapra másolva!
Kedd este mondta el Joe Biden amerikai elnök az unió helyzetéről szóló üzenetét (State of the Union Address), amely hagyományosan az amerikai elnökök éves, az Egyesült Államok állapotáról szóló beszéde. Biden felszólalása azonban ezer sebből vérzett, nyilvánvalóan hamis állításoktól, féligazságoktól hemzsegett, és – ahogy azt már tőle megszokhattuk – kínos jeleneteket is szült.
Vágólapra másolva!

Magyar idő szerint szerda hajnalban tartotta évértékelő beszédét a washingtoni Capitoliumban Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke. Az USA első számú politikai vezetőjét az alkotmány kötelezi arra, hogy évente egyszer beszámoljon az ország helyzetéről a kongresszus előtt, ezért nevezik ezt a beszédet State of the Unionnak. Beszéde azonban, ahogy az várható volt, nem aratott osztatlan sikert, ráadásul számos hamis állítást is tett.

Egyébként már Biden beszéde előtt is történt egy kínos pillanat, amikor Biden felesége, a First Lady megérkezett a terembe. Jill Biden ugyanis úgy köszöntötte az alelnök, Kamala Harris férjét, hogy szájon csókolta. Az erről készült videó futótűzként terjedt el a közösségi oldalakon.

Biden évértékelőjében méltatta kormánya teljesítményét, kiemelve a munkahelyteremtést, és kiemelte, hogy míg az infláció folyamatosan csökken, addig a fizetések nőnek.

Ez azonban féligazság.

Ahogy arra a Breitbart rámutat, a Biden elnöksége alatt "teremtett" munkahelyek többsége olyan munkahely volt, amelyeket a koronavírus-járvány miatti bezárások után újra elkezdtek betölteni az emberek. A lap kiemeli, hogy a gazdaság csak nemrég érte el a Trump-adminisztráció alatt, a világjárvány előtt elért foglalkoztatási szintet.

Biden "eltorzítja a valóságot", amikor azt állítja, hogy kormánya felelős a hiány csökkentéséért Forrás: MTI/EPA/Michael Reynolds

Az inflációval kapcsolatban is csak féligazságnak nevezhető Biden kijelentése, hiszen az infláció az elmúlt hónapokban valóban lelassult, de ahhoz nem eléggé, hogy a munkavállalók ne maradjanak le éves összehasonlításban.

A fizetések növekedése pedig egyértelműen nem igaz, hiszen a reál átlag órabérek - vagyis az inflációval kiigazítottak – Biden alatt 2021-ben és 2022-ben is csökkentek.

Joe Biden az unió helyzetéről szóló beszédében arról is beszélt, hogy az elmúlt két évben "több mint 1,7 billió dollárral csökkentette a hiányt - ez a legnagyobb hiánycsökkentés az amerikai történelemben".

A CNN ugyanakkor megjegyzi, hogy

Biden "eltorzítja a valóságot", amikor azt állítja, hogy kormánya felelős a deficit csökkentéséért.

Bár a deficit kisebb lett a Biden-kormányzat alatt, mint Donald Trump elnök hivatali idejének végén, ugyanakkor még jobban csökkent volna a hiány, ha Biden szövetségi kormánya ragaszkodna azokhoz a törvényekhez, amelyek akkor voltak érvényben, amikor Trump 2021 elején távozott hivatalából.

- mondta Dan White, a Moody's Analytics vezető igazgatója.

Felháborodás a republikánusok soraiban

Az adósságplafon emeléséről szóló vita kapcsán az esetleges megszorító intézkedésekről szót ejtve Joe Biden azt mondta, hogy egyes republikánus képviselők a társadalombiztosítást is meg akarják nyirbálni. Ez azonban félrevezető, hiszen Kevin McCarthy republikánus házelnök már kijelentette, hogy a republikánusok a képviselőházban nem fogják megrövidíteni a társadalombiztosítást.

Marjorie Taylor Greene hazugnak nevezte az elnököt Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Biden megjegyzésére felindultan reagált a republikánus Marjorie Taylor Greene képviselő is, aki hazugnak nevezte az elnököt.

Hasonlóan nagy felzúdulást keltett, amikor Joe Biden Amerika fenantilproblémájáról beszélt, és elmondta, hogy a veszélyes drog évente több mint 70 ezer amerikait öl meg.

- kiabálta be több republikánus képviselő is, és bekiabálásoktól zengett a Capitolium akkor is, amikor az elnök a bevándorlás reformjáról beszélt.

Biden a beszéd során azt mondta, hogy a határproblémák – amelyek közül is igen jelentős a drogkereskedelem – "nem lesznek megoldva, amíg a kongresszus nem cselekszik". Azt ugyanakkor elmulasztotta megjegyezni, hogy kormányának intézkedései - beleértve a Trump-korszak politikájának semmissé tételét - a határon beáramló illegális migránsok tömegeihez vezetett, jegyzi meg a Breitbart.

Beszéde során Biden "az álmodozók, az ideiglenes státuszban lévők, a mezőgazdasági munkások és az alapvető fontosságú munkavállalók számára az állampolgársághoz vezető utat" hirdette. Mint mondta, "kötelességünk megvédeni az emberek minden jogát és szabadságát. A kongresszusnak vissza kell állítania a jogot" - mondta, mielőtt néhány törvényhozó elkezdte kiabálni, hogy "határ" és "Biztosítsák a határt!".

A határvédelem kapcsán Donald Trump volt amerikai elnök is reagált Joe Biden évértékelőjére.

"A drogkartellek most dollármilliárdokat kaszálnak a méreg csempészéséből, hogy megöljék a népünket és megöljék a gyermekeinket"

- fogalmazott Donald Trump.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!