A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Kiengednek egy 13-szoros életfogytiglanra ítélt erőszaktevőt

erőszaktevő
Vágólapra másolva!
Hétfőn kiengedték a börtönből azt a férfit, aki a Coronation Street-i erőszaktevőként vált hirhedtté. A férfi jelenleg egy próbaidős intézményben van. Volt áldozatai szerint rossz döntés volt szabadon engedése, mert a férfi szerintük ugyanolyan gonosz mint volt – írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

Március 6-án reggel kiengedték a börtönből és rendőri kísérettel egy szállóra vitték Andrew Barlowt, akit korábban 13-szoros életfogytiglanra ítéltek.

Andrew Barlow-t korábban Andrew Longmire-nek hívtak, 1988-ban került börtönbe 11 nő megerőszakolása és egyéb bűncselekmények miatt.

Ekkor 11-szeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az erőszakok miatt, az egyéb bűncselekmények miatt pedig 56 évet kapott.

2010-ben és 2017-ben újabb két szexuális erőszakkal hozták összefüggésbe a DNS technológia fejlődésének segítségével, amikért újabb két életfogytiglant kapott.

A férfi azért kapta a Coronation Street-i erőszaktevő nevet, mert a legtöbb áldozatát ebben a bizonyos utcában lévő sorházban támadta meg. A jelenleg 66 éves férfi 34 évet töltött börtönben, egy áldozata szerint azonban ez nem változtat azon, hogy milyen ember valójában:

A férfi szabadon engedését nagyon szigorú szabályokhoz kötötték, a számára kijelölt helyen tartózkodhat csak, minden kapcsolatáról be kell számolnia a rendőrségnek,

rendszeresen meg kell jelennie találkozókon, GPS-nyomkövetőt kell hordania és számos olyan hely is van, ahova nem teheti majd be a lábát, ilyen például az áldozatainak a környéke.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!