A járdán szülte meg gyermekét egy nő Romániában
![Meghalt egy 17 éves fiú, miután rengeteget dohányzott és túl sok energiaitalt ivott meg, mentőautó, mentő, Románia, illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/oIJXhPV5SFdjmE0rS0J97gu7UHlVm1PMyRWuVtWecGg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2OTAxNGYyZjk1MzQxYzNiNmJmZDUwZjY2ZmY5YjU3.webp)
Az esetről egy közösségi portálon közzétett, néhány óra alatt több ezer felhasználó által megosztott videóból szerzett tudomást a közvélemény. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el, a rendőrség pedig hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.
A román média beszámolói szerint ugyanis a vajúdó nő egy hozzátartozójával együtt érkezett a kórházba, amely azonban elutasította felvételét arra hivatkozva, hogy náluk nincs szülészeti ügyelet.
Daniela Elena Ianus kórházigazgató a Libertatea című lapnak elmondta: az ügyeletes asszisztens felvette a nő adatait és mentőt hívott, hogy a 60 kilométernyire lévő megyei kórházba, Sloboziára szállítsák. Az igazgató szerint az asszisztens "éppen értesíteni akarta" az ügyeletes orvost - egy sebészt - amikor a vajúdó nő saját lábán ment ki a kórház épületéből.
Az egészségügyi hatóságok vizsgálata azonban megállapította, hogy a vajúdó nőt az urziceni-i kórházban nem vizsgálták meg, nem kapott segítséget, és nem kísérték ki a mentőhöz.
A Facebookon közzétett felvételek szerint nem a mentőautóban, hanem az autó fényénél a járdán szült, a két mentős segítségével. A mentősök egyikének bejegyzése szerint az anya és újszülött kislánya jól vannak, elvitték őket a megyei kórházba.