Nem minden arany, ami román

Vágólapra másolva!

Lényegében hetente jelennek meg cikkek, amelyek hangzatos címek mellett újból és újból azt állítják, hogy Magyarországon az életszínvonal az uniós rangsor végén kullog, illetve már Románia is lehagyott minket. Nem törődve azzal, hogy ezen írások milyen képet festenek vagy inkább erőltetnek keleti szomszédunk kapcsán. Érdemes megvizsgálni az adatokat, hogy tényleg olyan rossz-e idehaza élni, vagy csak kiragadott statisztikai adatok félreértelmezése, a narratívának való megfeleltetése zajlik. Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzőjének írása az Origónak.

Origo

Vágólapra másolva!

Magyarország életminőség árszínvonal Románia statisztika

Gyakori állítás, hogy Magyarországon olyan drága az élet, mint az EU-ban, amit az Eurostat innen elérhető adataival indokolnak a cikkek.

A számok tényleg azt mutatják, hogy az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 2022-re megközelítette az uniós árszint 90 százalékát, azonban ez nem a teljes kép. Ami egyrészről kimarad az elemzésből, hogy ebben semmi új nincs, az élelmiszerárak már 2010-ben is az uniós átlag 81,7 százalékán álltak.

Ennek a magyarázata, amire szintén nem adnak teret, az uniós csatlakozásban keresendő. Vámunióban a kereskedelmi forgalomba kerülő termékek (szakszóval tradeable goods) ára fokozatosan kiegyenlítődik az országok között. Ez persze logikus is, ha belegondolunk, hogy ha egy árucikket például el tudunk adni 100 euróért Szlovákiában, akkor miért értékesítenénk azt olcsóbban Magyarországon, ha nincsenek számottevő szállítási költségek.

Emiatt az árak azon termékek esetén, amelyek könnyen szállíthatók a tagországok között, mint az élelmiszerek többsége, gyorsan kiegyenlítődnek. Más a helyzet akkor, ha az adott árucikk nem kerül külkereskedelmi forgalomba (non-tradeable). Idesoroljuk általában a szolgáltatásokat. Könnyen belátható, hogy ugyanazt az egészségügyi szolgáltatást egy vállalat nem tudja itthon és külföldön egyformán értékesíteni, így pedig eltérő árak alakulnak ki a két országban, amelyet több tényező befolyásolhat, úgymint a munkaerőköltség, az adórendszer vagy épp a jövedelemszint.

Ezt tükrözik az uniós adatok, 2022-ben Dániában és Luxemburgban volt a legdrágább az élelmiszerek ára, az uniós átlag 120,7 százaléka, míg Romániában és Lengyelországban 71,8, illetve 73,4 százaléka volt, a harmadik legalacsonyabb pedig Bulgáriában, 86,7 százalék. Ehhez képest a lakásszolgáltatás, a lakossági energia ára sokkal nagyobb mértékben szóródott az EU tagországaiban: a legalacsonyabb Bulgáriában volt, az uniós átlag 37,4 százaléka, míg a legmagasabb Írországban, 212,3 százalék.

De az Eurostat adatai a fenti közgazdasági okfejtést tükrözik vissza a magyarországi adatok esetében is. Az élelmiszerekhez hasonlóan szintén könnyen szállítható termékek (ruházkodási cikkek, bútorok) esetén is megfigyelhető, hogy a hazai árszínvonal közelebb van az uniós átlaghoz, annak nagyságrendileg 80 százaléka a 2022-es adatok alapján. Ezzel szemben például háztartási energiáért egy átlagos magyar háztartás csak feleannyit fizet, mint egy uniós, míg az egészségügyi kiadások árszínvonala az uniós átlagnak csupán a 44,7, az oktatási pedig az 58,8 százaléka.

Érdemes tehát nem egy-egy termékcsoportot vizsgálni, hanem a teljes képet, ha meg akarjuk tudni, milyen árszínvonallal szembesülnek a háztartások az egyes országokban. Ha a háztartások végső fogyasztási kiadásait nézzük, a hazai árszínvonal az uniósnak mindössze a 61,2 százaléka. Viszonyításképpen: a cseh árszínvonal az uniós átlagnak a 78,3, a lengyel az 57,8, a román az 51,4, míg a szlovák a 82,6 százaléka. Vagyis mégsem olyan drága az élet idehaza, mint az EU-ban, és még a régióban sem kiemelkedő – a teljes fogyasztást kell nézni, nem csak annak egy szegletét.

Szintén visszatérő állítás, hogy hazánkban a legalacsonyabbak a fizetések az EU-ban, leszakadtunk és nincs bérfelzárkózás.

Itt is sokszor különböző adatokat jelölnek meg forrásként, azonban ezek sosem a valós vagy releváns képet tükrözik. Ha a munkavállalók fizetését akarjuk összehasonlítani az országok között, akkor a munkaerőköltség nem jelent összehasonlítási alapot a dolgozók helyzetét illetően, mivel abban benne vannak az adóterhek is.

A munkaerőköltség a vállalatok számára és a beruházási döntések szempontjából releváns.

Pontosan az adók szerepe miatt nem alkalmas a bruttó bérek összehasonlítására. Így tehát minden esetben a nettó jövedelmet kell alapul venni, amit a munkavállalók kézhez kapnak, és utána elkölthetnek. Ugyanígy nem elegendő az egyes államok kereseteit euróra váltani, és az alapján összevetni az életszínvonalat, mivel az országok árszínvonala jelentősen eltér egymástól, ahogy fentebb is láthattuk. Emiatt tehát csak azon elemzések tekinthetők mértékadónak a munkavállalók bérét illetően, amelyek a nettó munkajövedelmet hasonlítják össze, és korrigálnak az országok közötti eltérő árszínvonallal, vagyis vásárlóerő-paritáson vizsgálják a fizetések értékét. Ez mutatja meg azt, hogy adott az bérjövedelemből az adott országban a munkavállaló mennyi terméket és szolgáltatást tud megvásárolni, vagyis hogyan alakul az életszínvonala. Szerencsére az Eurostat adatbázisából ezen adatok is könnyedén letölthetők.

A 2022-es adatok azt mutatják, hogy a magyar nettó éves átlagkeresetnél 5 tagországban (Szlovákia, Bulgária, Horvátország, Lettország és Románia) is kevesebb pénzt vihetett haza az átlagos munkavállaló, ha figyelembe vesszük az eltérő árszínvonalat is. De a portugál, a görög vagy a szlovén bérszint is csak 1-2 százalékkal haladja meg a magyar adatot. Van persze még tér az előrelépésre a bérfelzárkózás terén, ezt senki nem vitatja, de messze nem igaz, hogy a lista végén kullognánk.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ha a társadalom egészének jólétét nézzük, a bérek csak a kép egy szegletét mutatják be. Könnyen belátható, hogy jóléti szempontból jelentős eltérés lehet két ország között annak függvényében, hogy a munkavállalók mekkora hányada dolgozik és részesül bérjövedelemben. Tehát a bérszint nem ad teljes képet, lehet egy országban magas az átlagos kereset értéke, ha azt a fizetést csak kevesen kapják, akkor attól még a társadalmi jólét nem lesz kedvezőbb.

Hasonlóan a korábbi adatokhoz, a foglalkoztatási ráta is könnyen elérhető összehasonlítható formában az Eurostat adatbázisában. Ebből látható, hogy Magyarországon 2022-ben a 15–64 éves korosztály közel háromnegyede dolgozott. Ez az uniós rangsorban a 8. helyhez volt elegendő, míg az EU-s átlagnál közel 5 százalékponttal kedvezőbb. Viszonyításképpen, Romániában a foglalkoztatási ráta 11,3 százalékponttal elmaradt a hazai adattól. Vagyis hiába közelítette meg a román átlagos nettó kereset értéke a magyart, a béremelkedésből a társadalom érdemben kisebb szeglete profitált.

Gyakori felvetés, hogy Románia lehagy minket gazdaságilag, ami alapvetően azokra az országgal kapcsolatos beidegződésekre épít, hogy keleti szomszédunknál az életszínvonal finoman fogalmazva is rossz.

Nehéz persze megérteni, hogy miért lenne baj, ha keleti szomszédunk felzárkózik, javul az életszínvonala, vagy egyáltalán miért lennénk mi kevesebbek, ha nőnek a román bérek, de persze ez is régi beidegződés, hogy mindig a szomszéd fűjét nézzük. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a román fű sem olyan zöld, mint azt elsőre hinnénk, azzal együtt, hogy a GDP-ben mért gazdasági teljesítménye érdemi előrelépést mutatott az utóbbi időszakban. Több olyan tényező is van ugyanis, amely óvatosságra int a román gazdasági csoda kapcsán.

A gazdasági fejlettség nemzetközileg leginkább elfogadott indikátora az egy főre jutó GDP. Ezen adat, hasonlóan a bérekhez, országok között is összehasonlítható, amennyiben kiszűrjük az eltérő árszínvonal hatását, vagyis vásárlóerő-paritáson számoljuk. Itt sem kell kétségbeesni, az Eurostat elvégzi nekünk ezt a számítást, nekünk csak az adatokat kell tudnunk értelmezni. A 2022-es számok alapján hazánkban az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson az uniós átlag 77,3 százalékán állt, 7 tagország is mögöttünk helyezkedik el, bár Portugália és Románia 1 százalékponton belül. A nemzetközileg tudományosan elfogadott mutatószám helyett azonban egyesek a fogyasztási szintet tekintik a jólét fő mérőszámának. Ezen elemzések persze nem veszik figyelembe, hogy a jövedelem felhasználása a fogyasztás és a megtakarítás között egyéni döntés kérdése. Vagyis minél többet takarítanak meg a háztartások, annál kevesebb jut fogyasztásra, azonban ez nem a jólét romlását jelenti.

Az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt végső fogyasztási kiadásokat nézve Magyarország az uniós átlag 72,6 százalékán állt 2022-ben, amelynél tényleg csak a bolgár adat a kedvezőtlenebb. Érdemes megfigyelni, hogy a jövedelemszint alapján az EU-s átlagot el nem érő 16 tagország közül mindössze 3 esetén (Magyarország, Észtország, Csehország) figyelhető meg, hogy a fogyasztás terén jobban elmaradnak az uniós átlagtól, mint a jövedelem terén. Ezzel szemben az EU-s fejlettségi szintet meghaladó államok közül ez csak Franciaország esetén nem áll fenn. Az adatok tehát azt mutatják, hogy az uniós fejlettségi szinttől elmaradó tagországok többsége túlfogyaszt, több terméket és szolgáltatást vásárol fogyasztási célból, mint azt a jövedelmi szintje lehetővé tenné. Ezt a beruházások visszafogásával vagy a külkereskedelmi hiánnyal tudják finanszírozni – az előbbi alacsonyabb növekedési kilátásokat, míg az utóbbi számottevő megugrása jelentős egyensúlyi kockázatot jelent.

Az eddigi elemzés alapvetően átlagokról szólt: átlagos kereset, egy főre jutó GDP stb. Ugyanakkor érdemben befolyásolhatja a képet, ha megnézzük, hogyan oszlik meg a bér a társadalmon belül, tehát milyen az egyes mutatók szórása. Erre szolgálnak a jövedelemegyenlőtlenségi mutatók. Alapvetően két mutatószám használata terjedt el, szerencsénkre mindkettő elérhető az Eurostat adatbázisában: az S80/S20 mutató és a Gini-index. A kettő közül az S80/S20 értelmezhető könnyebben, ez azt mutatja meg, hogyan aránylik egymáshoz a társadalom legmagasabb és legalacsonyabb keresetű ötödének a rendelkezésre álló jövedelme. Vagyis mennyiszer több pénzből gazdálkodhat a leggazdagabb 20 százalék, mint a legszegényebb. A Gini-index értelmezése ennél kicsit komplikáltabb, a jövedelem eloszlását egy 0 és 1 (vagy 100) közötti skálán jelzi, ahol a 0-s érték a teljes jövedelmi egyenlőséget, míg az 1-es (vagy 100-as) a teljes jövedelmi koncentrációt jelzi az adott országban. Az adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy tendenciáit tekintve a két mutatószám ugyanazt a képet mutatja a jövedelemeloszlás tekintetében az EU-ban. Magyarországon a 2022-es adatok alapján a legfelső ötödbe tartozó háztartások 4-szer annyi jövedelemből gazdálkodhattak, mint a legalacsonyabb 20 százalékba tartozók. Ez hatalmas különbségnek hangzik, azonban az EU-ban egyáltalán nem kiemelkedő, csupán 7 országban kedvezőbb a helyzet, miközben az uniós átlag 4,74. Romániában ezzel szemben a különbség 6-szoros, amelynél csak Lettország, Litvánia és Bulgária „büszkélkedhet" magasabb értékkel. Vagyis hiába közelítettek meg minket a románok a gazdasági teljesítményben, a jövedelem társadalmon belüli megoszlása terén lenne még tér az előrelépésre.

A jövedelem megoszlása mellett érdemes figyelni arra is, hogy az adott társadalom mekkora hányada szakad le és süllyed szegénységbe. Az Eurostat adatbázisában ennek a mérésére rendelkezésre áll egy komplex mutatószám, amely a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek arányát méri. Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik vagy a relatív jövedelmi szegénység1, vagy a nagyon alacsony munkaintenzitás2, vagy a súlyos anyagi és szociális depriváció3 közül legalább egyben érintettek. Magyarországon a 2022-es adatok alapján a társadalom 18,4 százaléka volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának. Természetesen ezen mutatószám esetén minden 0-tól eltérő szám kedvezőtlen, azonban fontos kiemelni, hogy az uniós átlag ennél magasabb, 21,6 százalék volt, és csak 9 tagországban volt kisebb ez az arány. Románia ebben a tekintetben szintén kiemelkedik: keleti szomszédunk esetén minden harmadik ember, vagyis az EU-ban arányaiban a legtöbben, voltak kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának. Az ő helyzetükön nem igazán javít, hogy a román átlagkereset utoléri vagy nem a magyart.

A fentiekből látható, hogy nem minden arany, ami fénylik. Főleg, ha a gazdasági adatokról és Romániáról van szó. Keleti szomszédunk érdemi felzárkózást hajtott végre az elmúlt években a gazdasági teljesítmény vagy a bérek terén, ugyanakkor ezzel együtt is jelentős társadalmi problémák maradtak fenn: alacsony a foglalkoztatási szint, jelentős a szegénység és a jövedelmi egyenlőtlenség. Nem is beszélve arról, hogy a kiemelkedő gazdasági növekedés mögött nem egészséges gazdasági szerkezet húzódik meg. A román gazdaság – függetlenül a koronavírus-járvány vagy az energiaválság hatásától – már 2018-tól ikerdeficitben működik, amely csak néhány országspecifikus tényező (alacsony kiinduló adósság, beáramló külföldi tőke, a lej alacsony piaci forgalma) miatt nem siklatta ki a növekedést. Ezen téma kapcsán itt olvashatunk részletesen.

Érdemes ezért minden esetben gyanakodni, hogy félrevezetésről van szó, ha egy elemzésben nem jelenik meg az adatok forrása, vagy ha a mögöttes folyamatok nincsenek közérthetően kifejtve.

A fentiekből is láthattuk, hogy sok elemzés nem a közgazdaságtant akarja megismerhetővé és megérthetővé tenni az olvasó számára, hanem szenzációhajhász címekkel és felütésekkel igazolni a saját álláspontját, különösen akkor, ha az adatok nem egészen támasztják azt alá.

Molnár Dániel,

makrogazdasági elemző, Makronóm Intézet