Ukrajnát a NATO csatlakozás ígérete sodorta a háborúba, és mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a háború nemcsak, hogy nyomasztja Európát, hanem az Egyesült Államoknak és paradox módon Putyinnak is a hasznára válik
- Ferry már korábban is meg volt győződve erről.
„Az ukrajnai háborúval kapcsolatos megjegyzései miatt Franciaország valamennyi „nagy, moralizáló tekintélye" (és bőven vannak ilyenek! - ironizál Ferry) bírálta, sőt sértegette Nicolas Sarkozyt, miközben (a volt köztársasági elnök) sok igazságot mondott a Le Figaro-nak adott interjújában. Ráadásul olyan szabad hangnemben, amely szöges ellentétben áll az uralkodó konformizmussal. Sarkozy magától értetődően rámutatott, hogy Oroszország agressziója sérti a nemzetközi jogot, de azt is kifejtette, hogy ha ki akarunk kerülni egy olyan konfliktusból, amely pont annyira végeláthatatlan, mint amennyire pusztító, három dolgot kell megértenünk" - indítja Ferry saját reflexióját.
Az egyik az, hogy „Ukrajna egyértelműen híd Oroszország és Nyugat-Európa között. Keleten sok orosz nyelvű és oroszbarát közösség él, és minél nyugatabbra megyünk, annál közelebb kerülünk Lengyelországhoz, és annál inkább Amerika-barátokra találunk. Tekintettel történelmére, földrajzára és robbanásszerű kulturális sokszínűségére, Ukrajnának semmi keresnivalója nincs sem a NATO-ban, sem az Európai Unióban. Ennek ellenkezőjét állítani nemcsak hamis ígéretekkel húzza el a mézes madzagot Ukrajna előtt, hanem azt is kockáztatja, hogy szétszakítja Ukrajnát, mint ahogy azt a donbászi polgárháború egyszer már megmutatta."
Luc Ferry, az egyik legismertebb kortárs francia filozófus második érve az, hogy erre a konfliktusra „háborúval nem lehet megoldást találni". Ferry szerint ugyanis „világossá vált mostanra, hogy hiába költ az Egyesült Államok több tízmilliárdot Ukrajna felfegyverzésére,
az ellentámadás egyhelyben áll, így végül tárgyalásokra lesz szükség, legalábbis akkor, ha a katasztrófát el akarjuk kerülni. Ez utóbbi sajnos még mindig lehetséges
– mondja Ferry, majd azzal indokolja álláspontját, hogy „Oroszország nemcsak a világ második legnagyobb atomhatalma, de politikai értelembe véve Putyin soha nem fog meghátrálni. Ráadásul Ukrajna számára egy Putyin utáni helyzet még rosszabb lenne."
„De menjünk még egy lépéssel tovább", folytatja Ferry. „Még ha Ukrajna meg is nyerné ezt a konfliktust, és sikerülne, beleértve a Krímet is, helyreállítani a területi integritását, akkor sem lenne vége a Donbászban 2015 óta dúló háborúnak, miután nem hajtják vége a minszki megállapodásokat. Ahogy Edgar Morin, szélsőjobboldali Putyin-szimpátiával aligha gyanúsítható francia szociológus mondta, a Krím 85%-ban orosz, így ahelyett, hogy mindenáron fegyveres erővel próbálnánk visszavenni, egy napon meg kell majd oldani ezt a problémát, és ahogy Sarkozy javasolta, EU felügyelet mellett megtartott szabad választásokat kell(ene) tartani."
Nyilvánvaló, hogy ez a háború Európát sújtja, miközben az Egyesült Államoknak és paradox módon Putyinnak is kedvez. (Ennek a háborúnak) az Egyesült Államok a nagy nyertese: atomerőműveket ad el Lengyelországnak, F35-ösöket Németországnak... az egész világnak pedig búzát és palagázt. A konfliktus lehetővé tette Biden számára, hogy „megmentse" a félidős választásokat, továbbá azt is, hogy újjászervezze a NATO-t, amit maga Macron nevezett nem is olyan régen „agyhalottnak". Így aztán Biden, 81 éves korában, a szabad világ vitathatatlan vezetőjeként tűnhetett fel!
„A népe által soha nem látott mértékben támogatott Putyin tűnik fel a másik győztesnek. Egy olyan konfliktusban, amely sajnos lehetővé tette számára, hogy a demokrácia összes ellenségét maga köré tömörítse. Köztük van Kína, India, Észak-Korea és Irán valamint több mint húsz afrikai ország, ez utóbbiak a korábbi gyarmatosítók iránti gyűlöletüktől hajtva rohantak Oroszország karjaiba, ahogyan az most épp Nigerben látható" - fogalmaz a világhírű filozófus, Luc Ferry.
„Miközben az országok nagyon megosztottak és egy hamis egység látszatát keltik (másról ne is beszéljünk, csak arról, hogy Lengyelország és Franciaország egyáltalán nincsenek közös nevezőn),
az infláció által „össztűz alá" vett EU ostoba módon vált atlantistává, és képtelennek bizonyul arra, hogy béketervet javasoljon.
Egy Charles de Gaulle-ról, vagy akár egy Védrine-ről (Hubert Védrine szocialista politikus, Mitterrand elnök külpolitikai tanácsadója, később külügyminiszter) álmodnánk, miközben Macron egyik külpolitikai tanácsadója, François Heisbourg a L'Express hetilapban azt nyilatkozta, hogy „döbbenten" látja a korábbi elnök (Nicolas Sarkozy) és a szélsőségesek közötti „rettentő hasonlóságokat.
"A biztonság kedvéért még azt is mondja, hogy „Sarkozyt lefizették az oroszok" és ennek még „jogi következményei" lehetnek. „Beleborzongunk mi is ebbe..." - ironizál Luc Ferry ezen a képtelen állításon, majd megmagyarázza, hogy pontosan mit is kellett volna csinálni Sarkozy nyilatkozata után.
Sarkozy ilyen vulgáris sértegetése helyett inkább egy érvekkel alátámasztott vitát szerettünk volna látni, de az igazság az, hogy ha nincsenek érvek, akkor csak sértegetés marad.
Ezzel szemben érdemes elolvasni Gérard Araud (francia karrierdiplomata, 2014-19 között Franciaország washingtoni, korábban New York-i ENSZ-nagykövet volt) cikkét a Le Point hetilapban, amely, bár nem mindenben, lényegi kérdésekben mégis egyet ért Sarkozyvel.
Araud udvarias és intelligens vitába kezd, ellentétben azokkal, akik inkább a kanapéjukon pihenve lendültek támadásba és azt hiszik, hogy a béke szorgalmazása nevetségesen „Münchent" (az EU és az USA olvasatában és propagandájában mindazok, akik békét javasolnak az orosz-ukrán háborúban olyanok, mint azok az európai politikusok, akik a Csehszlovákia feldarabolásáról rendelkező müncheni egyezménnyel szerintük a II. világháborút indították el) jelent, és hogy az a több százezer haláleset, amelyet ez az idióta háború máris okozott a legcsekélyebb haszon nélkül, arra kellene, hogy ösztönözzön minket, hogy folytassuk a fegyverkezés és a halál teljesen értelmetlen eszkalálódását".