Szijjártó Péter: Közép-Ázsia szerepének megerősítése valódi európai érdek

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. november 16. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Wasion Holdings Limited projektbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. november 16-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A következő évek egyik legfőbb feladata az Európa és Kína közötti biztonságos tranzitútvonal kiépítése, ez nem lehetséges Közép-Ázsia nélkül, a régió megerősítése ezért valódi európai érdek lenne - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közép-ázsiai Gazdasági Fórumán (SPECA) mindenekelőtt az Európát érintő súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokról beszélt, a szomszédságban zajló háborúkról és a versenyképesség drámai visszaeséséről. Úgy vélekedett, hogy talán ezek a nehézségek felgyorsíthatták volna a visszatérést a racionalitáshoz és a józan észhez, de ehelyett a viták még átpolitizáltabbá és átideologizáltabbá váltak, és komoly veszélyt jelent, hogy az európai politika is a világ ismételt blokkosodásának irányába mutat, amit Magyarország határozottan ellenez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kontinensen mostanra egyre többen emlegetik az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó "kockázatmentesítést". Leszögezte: a magyar kormány ugyanakkor nem veszélyt, hanem nagy lehetőséget lát a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben, azt természetesnek tartja, és épp a kockázatmentesítési stratégiát tekinti kockázatnak.

Elmondta, miután az európai-orosz együttműködés szálait mára egyenként elvágták, s ezzel az eddigi növekedési modell összeomlott, ha hasonlóra kerülne sor Kínával is, az már teljes kiütéssel érne fel az európai gazdaság számára.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország a közép-európai tapasztalatok alapján abszolút érdekelt a civilizált kelet-nyugati együttműködésben, amihez hidakra van szükség, és ezen a téren Közép-Ázsiának fontos szerepe lehet.

Felszólalásában kiemelte, hogy a kormány minden olyan lépést támogat, amely erősíti a régió szerepét, a térségbeli államok együttműködését, így az ENSZ fórumát is, amely hozzájárulhat a konnektivitáshoz.
Hangsúlyozta, hogy hazánk két okból kerülhetett ki megerősödve az utóbbi évek válságaiból: az egyik, hogy a vezetés kitartott a munkahelyteremtésre, befektetésösztönzésre épülő gazdaságpolitika mellett, a másik pedig, hogy sikeresnek bizonyult az a stratégia, amely a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává tette az országot.

- fogalmazott.

A miniszter emlékeztetett, hogy Kína Magyarország legfőbb importforrása, Magyarország pedig Kína első számú beruházási célpontja Közép-Európában, ráadásul az európai autóipar függővé vált az ázsiai beszállítóktól, Kína pedig átvette a második helyet a bruttó hazai termék (GDP) globális rangsorában az Európai Uniótól.

- tette fel a kérdést.

Közölte, hogy mindez mutatja a fontosságát a modern, megbízható és biztonságos tranzitútvonal kiépítésének Európa és Kína között, ugyanis láthatóan sokkal többet lehet profitálni a konnektivitásból, mint a blokkosodásból.

Kifejtette, hogy hazánk ezért kész hozzájárulni Közép-Ázsia infrastruktúrájának fejlesztéséhez, digitalizációjához, illetve a vízgazdálkodási kihívások kezeléséhez.

Érintette azt is, hogy a térség az energiabiztonság szempontjából is "aranybánya" lehet, Magyarország például a kőolaj-felhasználása csaknem 10 százalékát Kazahsztánból fedezi, és hamarosan megindulhat a földgázszállítás is, ahogy a zöld energiában is hatalmas potenciál rejlik.

- figyelmeztetett.

"Közép-Ázsia megerősítése, a közép-ázsiai államok közötti együttműködés erősítése így valódi európai érdek" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!