Az azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Hegyi-Karabahban

Vágólapra másolva!
Ilham Aliyev azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Khankendiben (Sztyepanakert), Hegyi-Karabah központjában, ahol beszédet is mondott - jelentette vasárnap az Azertac azeri hírügynökség az elnöki iroda közleményére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Aliyev a nap folyamán emellett több, hegyi-karabahi helységben is felvonta az azerbajdzsáni zászlót, a többi között Aghdarában.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozik, de a felek között mintegy 30 évvel ezelőtt lefolyt első háború után a nemzetközileg el nem ismert "Hegyi-karabahi Köztársaság" ellenőrzése alá került.

Azerbajdzsán 2020 őszén a terület egy részét visszafoglalta, majd szeptemberben indított sikeres villámoffenzívája nyomán végleg térdre kényszerítette a szakadárokat. Utóbbiak vezetésével

Baku ezt követően megkezdte a tárgyalásokat a terület reintegrációjáról Azerbajdzsánba.


Jóllehet az azeri vezetés fogadkozik, hogy biztosítani fogja az örmények jogait, a korábban örmény többségű, mintegy 120 ezres terület az azeri győzelem óta szinte teljesen elnéptelenedett, lakosai tömegesen menekültek Örményországba megtorlásoktól tartva.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!