Szijjártó Péter: Nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttműködéssel

szijjártópéter
Drégelypalánk, 2024. január 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Drégelypalánk-Ipolyhídvég közötti, 2,9 milliárd forintból megépült Ipoly-híd projektzáró rendezvényén a drégelypalánki művelődési házban 2024. január 12-én. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Hatalmas kihívások tornyosulnak ma a globális kereskedelem előtt, azonban nem szabad összekeverni az ideológiai-politikai kérdéseket a gazdasági együttműködéssel, márpedig a beruházások átvilágítását célzó terv is politikai eljárásnak tekinthető - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós tanácsülésre érkezve arról számolt be újságíróknak, hogy politikai eljárásként tekint a beruházások átvilágítására vonatkozó tervekre.
Ennek kapcsán pedig azt sérelmezte, hogy számos ellenséges nyilatkozat hangzik el mostanában a kínai beruházásokkal összefüggésben, ezek azonban megalapozatlanok.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Komka Péter

- fogalmazott.

Leszögezte, hogy Magyarország egyáltalán nem támogatja az úgynevezett kockázatmentesítést, azaz a keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó elképzeléseket.

Majd kifejtette, hazánk továbbra is bízik abban, hogy vissza lehet térni az észszerű, kölcsönös tiszteletre alapozott kelet-nyugati gazdasági együttműködéshez.

Szavai szerint ez nagyon fontos alapja lenne a globális gazdasági fejlődésnek, amit a keleti és a nyugati beruházók fontos találkozási pontjává vált Magyarország példája is jól mutat.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ugyan Magyarország nem tartozik a világ legnagyobb gazdaságai közé, de a világ egyik legnyitottabb gazdasága a magyar, az export bruttó hazai terméken (GDP) belüli aránya 80-85 százalék körül van, így a kormánynak abszolút érdeke a globális szabadkereskedelem működése.

Rámutatott, hogy ezen a téren hatalmas biztonsági és politikai kihívásokkal kell szembenézni jelenleg, ezért a hajózás szabadságát fenn kell tartani világszerte, illetve nem szabad összekeverni az ideológiai és politikai kérdéseket a gazdasági-kereskedelmi együttműködéssel.

A miniszter egy másik kérdésre reagálva arra emlékeztetett, hogy a kormány betiltotta az ukrán gabona és egyes más agráráruk importját, és ezt fenn is kívánják tartani a hazai piac megóvása érdekében.
Aláhúzta: vissza kellene térni az eredeti megegyezéshez, amely az ukrán gabona szállítási útvonalainak a biztosításáról szólt, ugyanis a szomszédos országból származó mezőgazdasági termékek elárasztották a közép-európai piacokat, ami teljes mértékben ellentétes a korábbi megállapodásban foglaltakkal.

Végezetül tudatta, hogy a tranzit továbbra is lehetséges, még jelentős beruházásokat is végrehajtott a kormány annak érdekében, hogy az ukrán gabona Magyarországon keresztül eljuthasson azon államokba, amelyekben igazán nagy szükség van rá.

"Tehát a tranzit rendben van, az import nem" - összegzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!