Magára hagyta gyermekeit egy amerikai nő, több napra hajózni ment

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy amerikai nőt, miután állítólag magára hagyta két kisgyerekét, hogy elmenjen egy hajóútra - a gyerekek közel egy hétig voltak egyedül otthon - közölték az amerikai hatóságok.
Vágólapra másolva!

A 29 éves Lakesha Woods Williams ellen vádat emeltek "gyermekveszélyeztetés" miatt múlt csütörtökön az Egyesült Államokban, miután a rendőrök a 8 és 6 éves gyermekét egyedül találták otthon a houstoni lakásukban, felnőtt felügyelete nélkül.

Willimas április 4-én hagyta ott a gyerekeit, hogy egyedül menjen el egy hajóútra, és április 10-én este tért vissza. Másnap letartóztatták.

 

A szomszédok látták, hogy Williams április 4-én csomagokkal távozott az épületből, és észrevették, hogy több nap múlva sem tért haza, ezután értesítették a hatóságokat.

A rendőrök április 9-én kimentek a helyszínre, és a két gyereket egyedül találták a lakásban - a padlót szemét és étel borította, és "erős vizeletszag" áradt az egész lakásból. A gyerekek azt mondták, hogy az anyjuk elutazott egy hajóútra, és egy a lakásban elhelyezett kamerán keresztül, valamint a 8 éves fiúnak küldött sms-üzeneteken keresztül kommunikált velük.

A gyerekeket a helyi gyermekvédelmi szolgálat a nagynénjük gondjaira bízta, miután a mentősök megvizsgálták őket 

- írja a Bild.

A szomszédok szerint nem ez volt az első eset, hogy felnőtt nélkül maradtak otthon a gyerekek, édesanyjuk jelenleg a Harris megyei börtönben várja a tárgyalást - írja a New York Post.

Történt már hasonló eset az Egyesült Államokban, a 32 éves Kristel Candelario tavaly júniusban 16 hónapos kislányát, Jailyn Candelariót egy járókában hagyta magára 10 napra, ő pedig ez idő alatt elutazott Puerto Ricóba, majd Detroitba nyaralni a barátjával. A kislány az anyja tíznapos távolléte alatt éhen halt.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!