Vadászbaleset Szlovákiában: medve helyett a tanítványát lőtte meg egy vadász

vadászat, vadász, zsákmányszerzés, illusztráció
hunting moose
Fotó: Shutterstock/timotheos
Vágólapra másolva!
A vadászbaleset a szlovákiai Kyslinky településnél történt, ahol egy az idősebb vadász éppen betanította fiatalabb társát, amikor meglepte őket egy anyamedve a két bocsával. Az idősebb vadász fegyvert rántott, és zavarában lábon lőtte tanítványát.
Vágólapra másolva!

Az eset vasárnap történt a Poľana hegység Kyslinky tanösvénye környékén. A két erdőőrt egy anyamedve és két bocsa lepte meg, az egyikük fegyvert rántott és lőtt, de a medve helyett a kollégáját lőtte lábon. Ezt követően mentőt hívtak, amellyel a férfit a besztercebányai kórházba szállították. Az ügy részleteit a rendőrség is vizsgálja. Petra Kováčiková rendőrszóvivő azt közölte, hogy 

az erdőőrök közül az idősebbik éppen betanította a fiatalabbikat. Az idősebbik lőtt, a fiatalabbik sérült meg. 

Testi sértés ügyében indult büntető eljárás, ugyanakkor

 a lövedék vélhetően megpattant valamin, nem egyenesen találta el a fiatal erdőőrt. 

Mivel a helyszínről nem tudtak telefonálni, lejjebb kellett menniük a házakhoz. Ružena Maťašeje, a Roosevelt kórház szóvivője elárulta, hogy a férfit a baleseti sebészeten látták el, állapota stabil. (Paraméter)

Címlapi képünk illusztráció!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!