Újabb letartóztatások történtek a Fico elleni merénylet kapcsán

Vágólapra másolva!
A helyi országos rendőrkapitányság szóvivője, Denisa Bárdyová vasárnap közölte, hogy szombaton újabb három személyt vett őrizetbe és gyanúsított meg bűncselekmény támogatásával a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A rendőrségi szóvivő szerint hasonlóképp - a korábban nyilvánosságra hozott esetekhez hasonlóan - a letartóztatottak támogatták Fico lelövését.

A gyanúsítottak olyan posztokat tettek közé a közösségi hálón melyekkel támogatták a Handlovában történteket

 – közölte. Hozzátette, hogy három embert őrizetbe vettek és megkezdték az ügyükben a nyomozást - írja a Paraméter.

Kórházba szállítják Robert Fico szlovák miniszterelnököt.

Pillanatnyilag előzetes letartóztatásban vannak, ahol meg kell várniuk, hogy dönt a felügyelő ügyész

 – húzta alá. A szóvivő megismételte, nagy erőkkel dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül mindegyik ügyben cselekedni fognak. Ahogy az Origo is beszámolt róla, szerda délután, egy kihelyezett kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök a szimpatizánsaival fogott kezet, amikor egy 71 éves férfi többször rálőtt egy fegyverrel; négy lövés eltalálta. Szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a bíróságra a merénylőt. Új hírek érkeztek Robert Fico állapotáról. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!