Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

Hszi Csin-ping kínai államfő.
Hszi Csin-ping kínai államfő.
Fotó: Pedro PARDO / AFP
Vágólapra másolva!
Szerdán érkezik hazánkba a kínai elnök. Hszi Csin-ping európai útja során mindössze két uniós országba látogat el, Magyarország mellett Franciaországba. Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón beszélt azokról a témákról, amikről a kínai elnökkel egyeztetnek majd Budapesten. Hszi Csin-ping és delegációja 16 megállapodást biztos aláír a magyar kormánnyal és további lehetőségekről is zajlik majd a tárgyalás - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye kiemelte, hogy Hszi Csin-ping népes delegációja élén mindössze két európai uniós tagállamot keres fel: hazánkat és Franciaországot – írja a Világgazdaság.

Hszi Csin-ping kínai államfő.
Hszi Csin-ping kínai államfő.
Fotó: MTI/EPA/Hszinhua

Kiemelte, hogy a tárgyalások egyik legfőbb témája a gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz, miután 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, részben ennek is köszönhető, hogy hazánk a világ éllovasai közé került az autóipar technológiai forradalmában. Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont 

álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.

Hangsúlyozta, hogy rendre beszámol a kormány minden friss fejleményről, amint megszületik egy ilyen horderejű megállapodás.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kínai elnök delegációjával Magyarországra érkezik többek között Wang Yi külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Wang Wentao kereskedelmi miniszter, illetve Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója is.

A látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik a felek között. Tájékoztatása szerint ezek között 

kiemelkedő jelentősége van annak, amely az Egy övezet, egy út kínai programhoz kapcsolódó esetleges magyarországi infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazza, amelyek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek.

Lényeges, hogy a nukleáris energia teljes portfólióját felölelő együttműködést indít a két ország, és remélhetőleg a kereskedelmi kapcsolat terén is sikerül további előrelépést elérni a kiváló minőségű magyar agrártermékek kínai exportlehetőségeinek bővítése révén – emelte ki. Emellett napirenden lesz a turisztikai kapcsolatok fejlesztése is, amit nagyban segít, hogy Magyarország abszolút regionális csúcstartó a júliustól meglévő heti tizenkilenc légi járatával.

Szeretnénk, ha a vízummentesség, amelyet korábban kaptak a magyar állampolgárok, majd hosszabb időn keresztül is megmaradna

– jelentette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!