Ez a Bizottság ugyanaz - vagy még rosszabb is, mint az előző

Brüsszel hátsó szobáiban addig gomolygott a füst, hogy a szereplők tekintetére szürkehályog ült. Emiatt fordulhatott elő, hogy Ursula von der Leyen, Kaja Kallas és Antonió Costa arcmása bukkantak elő a sűrű füst alól, a brüsszeliták tervei szerint a következő öt évben nekik kellene a legfontosabb tisztségeket viselniük az Európai Unióban. Egyik jelölt rosszabb és alkalmatlanabb, mint a másik, de Brüsszel új Bourbonjai semmiből sem tanulnak, és az emlékezetük is csak annyira erős, mint egy aranyhalé. Kobza Miklósnak, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjének az írása.

A június 9-i Európai Parlamenti választások újrakeverték az európai pókerjátszma lapjait: a szuverenista, Brüsszel-kritikus jobboldal erősödött, a liberálisok és a baloldaliak teret vesztettek, de egy csellel a Néppárt elszívta a jobboldali szavazatok jelentős részét, hogy aztán újra beálljon az euroglobalista baloldal mögé. Így az eurokraták kezében továbbra is ott lapulnak a cinkelt ászok, és ott rejtegetik az egyébként tiltott Jollykat is. A brüsszeli deep state – döntsenek az európai emberek akárhogyan, nem véletlenül méltatlankodik Meloni -, nem engedi ki a kezéből a hatalmat, hiába kértek új osztást az európai választók.

A polgárok ugyanis megüzenték: változást akarnak. Az európaiaknak elege van abból, ahogy a brüsszeli vízfej lázasan teszi a semmit, mint egy Gyurcsány Ferenc által szánalomból örökbefogadott Karácsony Gergely.

Persze abban sincs köszönet, ha a bürokrácia élcsapata a lázas semmittevést cselekvésre cseréli: ez a ciklus elment azzal, hogy a Coviddal pánikba hiszterizálták az uniót, majd ha már ilyen ügyes pánikot keltettek, akkor a hisztériába beleragadva arany-kék kiskosztümbe öltöztették szépséges lelküket, amelyre – legalábbis szerintük - nem pettyen az ukránok értelmetlenül ontott vére. A klímaapokalipszistől rettegve beröffentették az európai Green Dealt, majd SMS-ben egyezkedtek százmilliárd eurós vakcinaügyletekről; munkásságukra a koronát azzal tették fel, ahogy a szankciókkal éppen lenullázzák az európai versenyképességet, és két vállra fektetik az ipart. Az ipart, melynek gyártósorainál szerintük nemsokára szorgos-dolgos migránskezek ontják majd magukból a hozzáadott gazdasági értéket. Hogyne.

A lázas semmittevés és a hibás döntések mellett arra persze még maradt idejük és energiájuk, hogy fegyverként forgatva a jogállamisági eljárást, addig rágják az unott gittet, hogy a végén csak szégyenpadra ültessék Magyarországot és Lengyelországot is, és megkíséreljék elzárni ezeket a népeket az európai felzárkózás esélyétől és a vágyott előrelépéstől, súlyosan aláásva ezzel az unió egységét és az egységes Európa szellemiségét. Az élcsapatnak még ezen túl is maradt szusszanásnyi ideje két osztrigazabálás és három pezsgőzgetés között, ás akkor arról fantáziáltak, szivárványszínű óvodában lengetnek szivárványszínű zászlócskákat, szivárványszínű ruhácskába öltöztetett óvodásoknak, akik kötelező nemváltoztató kurzusokon szívják magukba a transzpropaganda delejes mákonyát. Alleluja, LMBTQIA+, ezektől ennyire telik.

Ez a brüsszeli kaszt csúfosul leszerepelt – úgy objektíve, mind az európaiak szemében.

Ennek ellenére ugyanott folytatják, ahol abbahagyták, mintha mi sem történt volna – elvégre Európában már csak formaság a választás. A demokratikus rítus, a népfelség és a néphatalom gyakorlatának látszata csak arra való, hogy a progresszív liberálisok folytassák dühödt küldetésüket, az emberiség felszabadítását és a Bolygó megmentését. Ezt tükrözi a régi-új névsor is: a Bizottság élére a titokban SMS-ezés koronázatlan hercegnőjét, Ursula von der Leyent jelölik, akinek a Bundeswehr lenullázását köszönhetik a védtelen németek, majd Európa talajvesztését az európai polgárok. Ő már bizonyított, maradnia kell, ügyes döntésekkel jelentéktelenít mindent, amit csak rábíztak. Az Európai Tanács – az állam-, és kormányfők fóruma, a legfontosabb döntéshozatali szerv – vezetésére a legalkalmasabbnak a portugál miniszterelnöki rezidenciáról súlyos korrupciós vádak miatt a rendőrség által kitessékelt szélsőséges trockistát, Antonió Costát jelölik, aki annyira azért nem komcsi, hogy a korrupciós pénzt ne imádná számolgatni az ujjai között; az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének székébe pedig Kaja Kallas észt miniszterelnököt ültetnék, akinél vadabb és hisztérikusabb háborús uszítót nem lehet találni, és aki az országánál százszor nagyobb Oroszországot fenyegeti feldarabolással, miközben férje az ő hitvesi kölcsönéből kötöget ügyes bizniszeket orosz vállalatokkal.

Helyben vagyunk. Marad a képmutatás, a morális kioktatás, a toporzékoló, karácsonyi nyafogás, az üres fejek, zakók és kiskosztümök üres beszéde és önimádó tetszelgése. Itt marad a nyakunkon az a kaszt, amelyik semmit nem gondol a világról és azt is csak rosszul; semmiben sem hisz, nem is mond semmit, beszédének nincs tartalma, eleje, közepe és vége, csak blablázik naphosszat; fantáziája a vezetéshez és a hatalomhoz annyi, hogy sápadtan nyavíkol mint a főpolgármester és Karácsony Gergelyhez és Magyar Péterhez hasonlóan csak egyetlen dologhoz ért: a végtelenített, bárgyú vigyorgással sminkelt egotriphez.

Szerző: Kobza Miklós, az Alapjogokért Központ vezető elemzője