Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Kísértetjárta falu a britek egyik nagy kedvence, mutatjuk, hogy miért

Vágólapra másolva!
A Hampshireben található Beaulieu település elnyerte a britek szívét és bekerült a kedvenc úti céljaik közé, még annak ellenére is, hogy állítólag itt van a világon a legtöbb kísértetjárta épület, amiről még több száz évre visszamenőleg is van írásos bizonyíték.
Vágólapra másolva!

Beaulieu egy falu az angliai Hampshire-ben. Elnevezése francia eredetű, és gyönyörű helyet jelent. Nem is nehéz kitalálni, hogy miért: a település ugyanis nemrég felkerült a 30 legvonzóbb falu listájára, de már korábban is ért el előkelő helyezést hasonló listákon. 2020-ban a Conde Nast Traveller az Egyesült Királyság és Írország ötödik legszebb falujának nevezte.

A település nevét a Beaulieu apátságtól eredeztetik, amelyben a franciaországi Cîteaux apátságból, a ciszterci rend anyaházából küldött 30 szerzetes lakott. 

image

Beaulieu ad otthont a 9000 hektáros Beaulieu birtoknak, a 16. századi főutcái pedig tele vannak kézműves boltokkal, és régimódi házakkal. 

A Londontól mindössze két órányira fekvő Beaulieu tökéletes hétvégi kirándulási helyszínt biztosít mindazoknak, akik szeretik a szép tájat és környezetet. A település az itt lakó és a környező falvakkal kereskedő, gyógynövényeket termesztő szerzeteseknek köszönhette, hogy képes volt terjeszkedni. 

Beaulieu szépségét annak is köszönheti, hogy az iparosodás károsító hatása szinte teljesen elkerülte. A turisták több itt őshonos, ritka madárfajt is láthatnak. A falu több látnivalót is kínál, ilyen a Nemzeti Autómúzeum vagy az egysínű vasút is. Az 1974-ben megnyitott és ezen a falun áthaladó vasút Anglia legrégebbi egysínes vasútja.

Természetesen a történelemrajongók is találnak itt maguknak bőven látnivalókat. Az egyik ilyen a 13. században épült Palace House, amit 1538-ban Sir Thomas Wriothesley, Southampton 1. grófja vásárolt meg. Házasság révén végül a Montagu családhoz került, és ma is az ő tulajdonukban van.

Palace House, Beaulieu
Fotó: Wikipedia

Az egykor a Beaulieu apátság kapujaként használt kastély ma is a jelenlegi Lord és Lady Montagu házaspár otthona, de a ház bizonyos szobái és a kert nyitva áll a turisták előtt a hét minden napján. Ez állítólag az egyik legkísértetjártabb hely Nagy-Britanniában, több száz évre visszamenőleg jelentettek itt szellemeket. Egyesek szerint itt járkál Beaulieu grófnőjének, Lady Isabellának a szelleme is, aki 1786-ban halt meg.

Forrás: Daily Star

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről