Nem hiszi el, mivel foglalkozik egy elítélt szexuális ragadozó

Vágólapra másolva!
Egy harmincas éveiben járó férfit több év börtönbüntetésre ítéltek, mert megerőszakolt egy fiatal lányt. A férfi miután letöltötte büntetését, egy vállalkozásba kezdett. Az új munkájával újra a nők közelébe került, miközben ügyfelei semmit nem sejtettek a férfi múltjáról. Mikor fény derült arra, hogy a férfi valójában bűnöző, akkor rengeteg kuncsaftja elfordult tőle.
Vágólapra másolva!

A 38 éves Jason Robertet az essexi bíróságon

 6 év börtönbüntetésre ítélték, amiért 2011 -ben egy házibuliban megerőszakolt egy 20 éves fiatalt.

 A részeg lányt felvitte a ház emeletére, ahol megerőszakolta. Jasonnak azért is felelnie kellett, mert ugyanabban a buliban egy másik lányt molesztált.

Miután Jason kiszabadult a börtönből, egy új vállalkozásba kezdett. A férfi azzal keres pénzt, hogy egy partibusszal klubtúrákat szervez Essex és London között.

image

 A Bass Bus UK néven működő partibuszokkal nemcsak a szórakozóhelyekre viszik a gyanútlan nőket, hanem még hazai is viszik a részeg lányokat. 

Eddig a legtöbb vendég másoknak is ajánlotta ezt a szolgáltatást, azonban mikor kiderült Jasonről, hogy egy erőszaktevő, akkor szinte az össze kuncsaftja elfordul tőle.

Undorító, hogy így próbál a nők közelébe férkőzni! Pontosan tudja, hogy a részeg nőket könnyen ki lehet használni.

- mondta megdöbbenve a férfi egyik utasa, miután kiderült a partibusz sofőrje egy bűnöző.

Karen Whybro, a nők biztonságával és a nők elleni erőszakkal foglalkozó akadémikus is megdöbbent az eseten. 

Undorodom attól, hogy valaki, akit nemi erőszakért elítéltek a nők közelében lehet, ráadásul olyan helyzetekben, ahol sebezhetőek. 

- mondta Karen, aki hozzátette, minden nőnek joga van ahhoz, hogy biztonságban érezze magát mikor bulizni megy.

Angliában, mikor valaki buszsofőrnek jelentkezik, akkor a busz üzemeltetőének megbízotti engedéllyel kell rendelkeznie. Ezt az engedélyt büntetett előéletű embereknek nem adhatják ki, azonban Nagy-Britannia közlekedési biztosai nem találtak kivetni valót a férfi aktái között. - írja a Mirror.

Korábban Cardiffban egy férfi férfi hívott egy nőt az ürüggyel, hogy ételt vásárol neki, majd a kora esti órákban, egy félreeső vasúti híd alatt megerőszakolta. A nő hajléktalan volt és sikerült elmenekülnie, miközben segítségért kiabált, de a férfi még mindig követte őt. A férfi  súlyos sérüléseket okozott a nőnek, megerőszakolta, megfenyegette, terrorizálta és megalázta. Az áldozat állapota olyan volt, hogy a nyomozás kezdetén nehezen tudott beszélni. A támadót végül 15 évre börtönre ítélték. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!