Életében először utazott repülővel - a mosdó ajtaja helyett a vészkijáratot nyitotta ki az egyik utas Kínában

Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Az Air China 2754-es járata Quzhou repülőterén várakozott a kifutópályán múlt héten csütörtök este, amikor az egyik utas - aki előszőr utazott repülővel az életében - véletlenül a mosdó ajtaja helyett a vészkijárati ajtót nyitotta ki, óriási káoszt okozva.
Vágólapra másolva!

A repülőgépen igencsak meglepődtek, amikor a vészhelyzeti kiürítések esetén aktiválódó csúszda felfújódott.

"A női utas sírva fakadt, amikor meghallotta, hogy kártérítést kell fizetnie" - mondta az egyik utastárs az esettel kapcsolatban.

A repülőgép vészkijárati ajtajának aktiválása nagyjából 28 ezer dollárba (kb. 10 millió forint) került. A nőt a helyi rendőrök az eset után kihallgatták, neve viszont nem került nyilvánosságra.

Az eset riadalmat keltett az interneten, mivel a nő a tudtán kívül nagyon könnyen kinyitotta a vészkijáratot, egyesek szerint akár tervezési hiba is állhat az eset mögött - írja a The New York Post.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!