Felgyújtottak csuklyások egy lakótelepet Nizzában, 7-en meghaltak, köztük három kisgyerek

Vágólapra másolva!
Lángok pusztítottak egy épületben Nizza Moulins kerületében tegnap este. A brutális tűzvészben több kiskorú is életét vesztette. Gyújtogatás állhat az ügy hátterében. A halottak migránsok. Azt nyomozza a rendőrség, hogy a gyilkosok is azok voltak-e.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is röviden megírta, drámai tűzvész színhelye volt tegnap este Nizza. Azóta bővebb információk is kiderültek, miszerint hét migráns halt meg egy lángok által elpusztított lakásban – közölték a tűzoltók az AFP-vel. Az ügyész megerősítette, hogy hat ember halt meg a lakásban, egy további pedig kiugrott az ablakon. A család a Comore-szigetekről származott. 

Az áldozatok közül 3 felnőtt volt, egy tinédzser és három kisgyerek. A prefektus hozzátette, hogy a legfiatalabb áldozatok 5, 7 és 10 évesek voltak.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter az eset kapcsán az X-en tett bejegyzést. Úgy fogalmazott: tegnap este Nizzában a tűzvészben hét ember, köztük 3 kisgyerek halt meg. A tűzoltók gyors fellépése kétségtelenül sok további lehetséges áldozat megmentését tette lehetővé.

A halálos lakástűz helyszíne - Fotó: Valery Hache/AFP

Christian Estrosi, Nizza polgármestere pedig kijelentette, hogy „csuklyás embereket lehetett látni a közelben, a környéken”, majd arra kérte a minisztert, hogy mozgósítsa a biztonsági erőket a lakók biztonsága érdekében, és ezzel előzze meg az újabb tragédiát.

A katasztrófa egy épület hetedik emeletén tört ki a Moulins negyedben, a város népszerű területén. A jelentős erőforrások ellenére „sajnos hét ember halt meg a tűz során” – közölték a mentőszolgálatok. Több embert kórházba is kellett szállítani.

A rendőrség is nyomoz az ügyben gyújtogatás miatt - Fotó: Valery HACHE / AFP

Sajtóbeszámolók szerint a tűzoltókat hajnali fél kettő körül riasztották tűzhöz. Amikor a mentők a helyszínre értek, „brutális lakástűzzel” szembesültek.

A városi ügyész Damien Martinelli szerint gyújtogatás lehet az ügy hátterében. A dél-franciaországi Comore-szigeteki közösség vezetője, Najim Maecha az eset kapcsán elmondta, hogy ismerte a családot, és körülbelül 2013 óta éltek Nizzában - írta a BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!