A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Erős földrengés volt Dél-Kaliforniában

Vágólapra másolva!
4,9-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn a kaliforniai Mojave-sivatagot, a rengéseket Los Angelesben és Las Vegasban is érezték.
Vágólapra másolva!

A helyi idő szerint délután 1 órakor bekövetkezett földrengés középpontja Barstow-tól mintegy 20 kilométerre északkeletre volt, nagyjából félúton Los Angeles és Las Vegas között.

Travis Espinoza, a Barstow-i Tűzvédelmi Körzet zászlóaljparancsnoka szerint a rengés után nem érkezett jelentés jelentősebb károkról.

Lucy Jones szeizmológus, a kaliforniai földrengések szakértője elmondta, hogy a hétfőihez hasonló erősségű rengések már sokszor történtek a Mojave-sivatagban.

Óriáskerék, las vegas, lasvegas, High Roller
Óriáskerék Las Vegas városában
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2019 A Desert Dweller/Shutterstock. 

A 34 éves Roberto Zamarripa, a Yermóban található Mis Pinchis Tacos üzletvezetője elmondta, hogy a rengés körülbelül egy percig tartott. 

Erős volt

- mondta spanyolul, amikor az Los Angeles Times telefonon elérte.

Egy hároméves adatminta szerint évente átlagosan 25 darab 4,0 és 5,0 közötti erősségű földrengés történik Kaliforniában és Nevadában.

Áprilisban földrengés rázta meg New Yorkot és környékét. Több híres helyszínen is érezni lehetett a földmozgást, többek között az ENSZ épületében és a Szabadság-szobornál is.

A következő 50 évben óriási földrengés rázhatja meg Amerika szívét, legalább 11 millió ember lehet közvetlen veszélyben – figyelmeztetnek a tudósok. Egy kevésbé ismert, nagyjából 240 kilométeres, Missouri, Arkansas, Tennessee, Kentucky és Illinois államokon átívelő szakaszon van meg a feltétel egy 6-os magnitúdójú vagy annál erősebb földrengés létrejöttéhez a geológusok szerint.

A címlapi kép illusztráció!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!