Menekülnek a francia zsidók Franciaországból

dávidcsillag, Dávid-csillag, zsidó, illusztráció (Forrás: Pexels)
Vágólapra másolva!
Egyre több franciaországi zsidó fontolgatja az úgynevezett alijázást, vagyis az Izraelbe való kivándorlást azóta, hogy a baloldal megnyerte a parlamenti választásokat az országban.
Vágólapra másolva!

„Az Új Népfront választási győzelmét látni az utolsó csepp volt a pohárban. Nem tartozunk többé Franciaországba” -  erről beszélt a Le Figaro francia lapnak Jeremy. A harmincéves zsidó vallású francia férfi már korábban is gondolkodott azon, hogy alijázik, most hozta meg azonban a végleges döntést, szeptemberben költözik Izraelbe.

A franciaországi Zsidó Ügynökség, amely segíti a zsidók kivándorlását Izraelbe, arról számolt be, hogy megugrott a kérelmek száma. 

Bár a szervezet nem közölt pontos adatokat, sajtóinformációk szerint a parlamenti választások második fordulója után átlagosan napi 200, összesen mintegy 2000 új kérelem érkezett. 

A Le Figaro rámutat, a Hamász Izrael elleni támadása óta megugrott az antiszemita bűncselekmények száma Franciaországban, és az antiszemita csoportokat főleg a szélsőbaloldalhoz kötik az országban – ennek is betudható, hogy a választások után megugrott azok száma, akik Izraelbe költöznének. 

Összehasonlításképpen: a belügyminisztérium 2022 egészét tekintve 436 antiszemita cselekményt regisztrált, míg csak 2023 novemberében ez a szám 504 volt.

A franciaországi zsidóknak ma már bujkálniuk kell, állandó veszélyben érzik magukat. A zsidók 83 százaléka rejtegeti zsidó identitását Franciaországban.

 A Le Figarónak nyilatkozók úgy érzik, hogy nincs értelme tovább harcolni, ezért inkább elmennek.

Tudom, milyen nehéz az élet Izraelben, de inkább Izraelben élnék nehéz időket, minthogy Franciaországban kelljen bujkálnom” 

– mondta egyikük.

Egy uniós ügynökség felmérése szerint az Európában élő zsidók nagy többsége már nem érzi magát biztonságban hazájában - írtuk meg nemrég. A megkérdezettek jelentős része már az október 7-ei terrortámadás előtt is tapasztalta az antiszemitizmust a hazájában, a helyzet pedig azóta csak tovább romlott.

Sirpa Rautio, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) bécsi székhelyű igazgatója a felmérésre reagálva úgy fogalmazott:

A zsidók jobban félnek, mint valaha."

A felmérésből kiderült, hogy Európa-szerte a zsidók 76 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kénytelen "legalább alkalmanként" elrejteni a zsidó identitását, 34 százalékuk pedig már elkerüli a zsidó rendezvényeket vagy helyszíneket, "mert nem érzi magát biztonságban". A válaszadók 80 százaléka továbbá úgy érzi, az antiszemitizmus az elmúlt években romlott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!