Kreml: a feszültséget növelik Ursula von der Leyen védelmi unióra vonatkozó tervei

Vágólapra másolva!
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Vágólapra másolva!

Peszkov szerint von der Leyen tervei ismételten megerősítik, hogy az európai államok "a militarizálódásra, a feszültségek fokozására, konfrontációra és a konfrontációs módszerekre való támaszkodásra hangolódtak rá külpolitikájukban".

  "Úgy tűnik, von der Leyen asszony a prioritások megváltoztatásáról beszélt, és arról, hogy katonai színezetet ad ennek a szövetségnek" - mondta a szóvivő.

Megismételte, hogy Oroszország nem jelentett és nem jelent fenyegetést senkire sem az Európai Unióban, Ukrajnában pedig az érdekeit védi egy olyan időszakban, amikor az uniós országok "kizárták a párbeszéd minden lehetőségét".

A minap ismertetett ukrán tengeri biztonsági stratégiától szólva kijelentette: Oroszország további fenyegetést lát abban, hogy ez NATO-hajók koncentrált jelenlétét biztosítaná a Fekete-tengeren. Leszögezte, hogy Moszkva minden szükséges intézkedést meg fog tenni biztonságának érdekében.    

Méltatta Törökországot, amely szerinte ellátja a Fekete-tengeren a nem fekete-tengeri országok hajói szabályozásának feladatait, amelyek a montreux-i egyezmény értelmében rá hárulnak.

Von der Leyen azt ígérte, hogy újraválasztása estén 2029-re katonai szövetséggé alakítja az uniót, valamint hogy összeurópai biztonsági rendszert, légvédelmi pajzsot és kibervédelmet alakít ki.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!