Matteo Salvini videóüzenettel köszöntötte a harmadik legnagyobb európai pártcsoport megalakulását

Vágólapra másolva!
Nagyon jelentősnek nevezte a Patrióták Európáért pártcsoport létrejöttét Matteo Salvini, a jobboldali olasz Liga párt vezetője, aki azt videóüzenettel köszöntötte hétfő este.
Vágólapra másolva!

A politikus nagyon jelentős napnak nevezte "Olaszország és a Liga számára az Európai Parlament harmadik legnagyobb csoportjának megszületését".  

Azért jött létre, hogy ellenezzen minden "szövetkezést szocialistákkal, iszlámbarátokkal, Kína-barátokkal, a zöld átállás szélsőségeseivel, a minden áron elektromos járműveket akarókkal" - mondta.

 

Matteo Salvini At The Polling Station To Vote For The 2024 European Parliament Election
Matteo Salvini.
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Alessandro Bremec/NurPhoto

A Patrióták Európáért célja a "munka, a család, a fiatalok jövőjének, valamint az olaszok és európaiak biztonságának védelme" - hangoztatta Salvini.   

 "Végre eljött az alkalom ennek az Európának a megváltoztatására, ahogyan azt több millió (európai) polgár kérte szavazatával" - tette hozzá.

A közösségi oldalakon közölt videón Matteo Salvini az olasz nemzeti színű zászló előtt áll, és mögötte a Liga európai parlamenti választási kampánya jelszavát hirdető poszter is látszik, Több Olaszországot, kevesebb Európát! felirattal.
    

A Liga hétfőn tette hivatalossá csatlakozását a Patrióták Európáért nevű formációhoz. A párt mostanáig az Identitás és Demokrácia (ID) frakció tagja volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!