Kilőtték a medvét, amely széttépett több őzet egy állatkertben

Vágólapra másolva!
Nagy volt a rémület a marosvásárhelyi állatkertben július 4-én, ugyanis csütörtök hajnal egy medve széttépte az állatkert egyik őzét. A hatóságok csapdát állítottak fel a medve elfogására, a vadállatot végül kilőtték.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, nem mindennapi eset történt a marosvásárhelyi állatkertben, ahol egy medve több állatot is szétmarcangolt. Az esettel kapcsolatban július 4-én azt írtuk, hogy a medve egy kerítésen keresztül szökött be az állatkertbe, majd az állatkerten belül a ketrecek között sétált, sőt még a pelikánok medencéjében is megfürdött.

A vadállat ezt követően bemászott az őzek kifutójába, és széttépett egy állatot.

Akkor értesítették a rendőrséget, és a városi vészhelyzeti bizottságot is, ugyanis az ő feladatuk ilyen esetben eljárni. Korondi Kinga elmondta, hogy bár az állatkert jól körbe van kerítve, a nagyvad a másfél méter magas kerítéseken át is könnyűszerrel közlekedik. 

A vadásztársaság csapdát állított fel az állatkertben.

Kilőtték a medvét

A Székelyhon legújabb információ szerint a medve az első hírekkel ellentétben, nem csak egy, hanem több őzt is szétmarcangolt, sőt még egy emut is megölt.

A lap azt írja, hogy a jobszabályoknak megfelelően a medvét végül péntek este kilőtték az illetékes hatóságok.

Korábban írtuk

A magyar határhoz is egyre közelebb merészkednek a medvék. Pár napja beszámoltunk arról, hogy újra medvenyomokat találtak a Bükkben. A felhívás szerint a Morgó-gödör közelében láttak medve és bocs nyomokat. A medve a bocsokkal együtt még veszélyesebb, hiszen kicsinyeit védi és minden esetben a közelükben tartózkodik.

A Bükki Nemzeti Parkban egy magányos medvéről tettek bejelentést májusban is, de azt sem lehet kizárni, hogy egy hárombocsos anyamedve is van a vármegyében.

Május közepén a Bükk-vidék középső részén, Cserépfalu közelében láttak medvét. A Bükkben járó medve több napon is feltűnt a vadkamerák felvételein.

A medve a szabad természetben ugyanúgy tart az embertől, mint amennyire az ember megijedhet a medvétől. Csak „szorult" helyzetben, vagy a bocsait védve mutathat támadó magatartást.

A medve azonban alapvetően kerüli az embert. Megfelelő viselkedéssel és felkészültséggel elkerülhetők az esetleges problémák.

Hogy mit érdemes tenni/nem tenni medvetámadás esetén, arról itt írtunk korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!