A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Soroséknak köszönheti Kamala Harris, hogy idáig eljutott

kamalaharris, alexsoros
Kamala Harrist akarják Sorosék, mert az ő emberük.
Vágólapra másolva!
Nem minden ok nélkül reppentek fel azok a pletykák, amelyek szerint Kamala Harris előtérbe kerüléséhez Soroséknak is köze lehet. A balliberális sajtó persze cáfolni igyekezett ezeket a híreszteléseket, de az érvelésük most is, mint 2020-ban, amikor Harris alelnökké választása kapcsán terjedt el, hogy Soros és Obama választotta ki őt Biden mellé, mindössze abból állt, hogy a milliárdos nem tagja a jelölőtestületnek.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport írásából megtudhatjuk azokat az összefüggéseket, amelyek minden jel szerint arra mutatnak, hogy ismét egy Soros támogatott amerikai elnökjelölt lépett színre. A cikk így elemzi a helyzetet, annak fontos megállapításait szemlézzük:

„Soros György és Alex Soros demokrata megadonorok, az apa-fiú páros, akik minden választási ciklusban több tízmillió dolláros költekezésért felelősek, vasárnap, nem sokkal azután, hogy Joe Biden bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, mindketten beálltak Kamala Harris mögé” – közölte nem rég a The Wall Street Journal.

A lap ezek után idézte Alex Sorost, aki azt írt az X-en: „Itt az ideje, hogy mindannyian egyesüljünk Kamala Harris körül, és legyőzzük Donald Trumpot. Ő a legjobb és legképzettebb jelöltünk” És apja szóvivőjét is, aki azt közölte: „Éljen az amerikai álom!” Soros György is támogatja Harrist.

A Bloomberg beszámolójából arra következtethetünk, hogy a „vezéráldozat” nem hirtelen ötlet: Sorosék és szövetségeseik készen álltak.

„Néhány órával azután, hogy Joe Biden úgy döntött, kiszáll az elnökjelöltségért folyó versenyből, a demokrata politika legnagyobbjai – Hillary Clintontól Gavin Newsomon át Soros György megadonorig – siettek csatlakozni hozzá.”

A Clinton és a Soros-család régóta szoros kapcsolatban áll, az egykori first lady és külügyminiszter a milliárdos lekötelezettje, akárcsak a kaliforniai Newsom, aki nem csekély mértékben a spekulánsnak köszönheti az újraválasztását.

Nem minden ok nélkül reppentek fel tehát azok a pletykák, amelyek szerint Kamala Harris előtérbe kerüléséhez Soroséknak is köze lehet. A balliberális sajtó tényellenőrei persze cáfolni igyekeztek ezeket a híreszteléseket, de az érvelésük most is, mint 2020-ban, amikor Harris alelnökké választása kapcsán terjedt el, hogy Soros és Obama választotta ki őt Biden mellé, mindössze abból állt, hogy a milliárdos nem tagja a jelölőtestületnek.

Könnyű belátni: ez nem túl meggyőző védekezés, hiszen az alapállítás szerint Soros nem személyesen teszi oda, hanem a „megadonorságából” adódó befolyását kihasználva lényegében bevásárolja a jelöltjeit azokra a helyekre, amelyeket kinéz nekik. És ilyen szempontból, ahogy mondani szokás, neki és Kamala Harrisnek már múltja van. Ez akkor derült ki, amikor közösen lobbiztak a Sacramento megyei államügyész leváltásáért 2018-ban.

A Washington Free Beacon elemzése szerint az volt a 21. alkalom, hogy Soros találkozott Biden elnök kormányának valamelyik tagjával, és nem az egyetlen, amikor Kamala Harrisszel összefutott, hiszen az év június 6-án is posztolt egy közös képet az X-en. Vagyis egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Kamala Harris Sorosék embere, és lehet, hogy az alelnökjelöltje is az lesz.

Majd Kamala Harris várható alelnökjelöltjéről, Gretchen Whitmerről is részletesen ír a Tűzfalcsoport:

Érdemes megemlíteni, hogy Michigan állam kormányzója volt a változást sürgető demokratáknak egyik jelöltje Joe Biden helyére, és nem véletlenül:

Igen, ezen a fotón Alex Sorossal, a milliárdos örökösével látható Davosban – és nem ez az egyetlen közös képük.

Whitmer több mint 20 éve politizál. Korábban tagja volt a Michigan-i képviselőházának (2001-06) majd az állam szenátusának (2006-15) is, aztán egy kis intermezzo után, jelöltette magát kormányzónak. 2018-ban megnyerte a Demokrata Párt előválasztását, és könnyedén legyőzte a republikánus jelöltet, Bill Schuette-et.

Fontos kiemelni, hogy Whitmer újraválasztási kampányának egyik kiemelt szponzora Soros György volt. Közvetlenül a demokrata politikus kampányszámlájára ugyan csak 25 ezer dollárt fizetett be, viszont a kormányzót támogató egyik csoportot 4,5 millió dollárral tolta meg.

Mivel ez nyilvános adat, a hitelességéhez nem fér kétség. És hogy miért érhetett meg ennyit a középnyugati állam Sorosnak? Azért, mert Michigan az úgynevezett csatatérállamok egyike, vagyis azok közé tartozik, amelyek hol ide, hol oda billennek az elnökválasztásokon.

A milliárdos és örököse tehát valószínűleg úgy vélték, hogy ha Michigan teljes egészében a demokraták kezére kerül (ahogy került), akkor jobb eséllyel nyer majd az államban a demokrata elnökjelölt is. Akinek akár Gretchen Whitmer islehet a „mitfárere”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!