A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Venezuelában ledöntötték a korábbi elnök két szobrát

Venezuela, tüntetés
Nicolás Maduro elnök választási plakátját égetik el az előző napi venezuelai elnökválasztás hivatalos eredménye miatt tiltakozók Caracasban 2024. július 29-én.
Fotó: MTI/AP/Matias Delacroix
Vágólapra másolva!
Venezuelában tüntetők ledöntötték a korábbi elnök, Hugo Chávez szobrát, La Guairában (Caracas tengerpartján) és Mariarában (északon) - közölte hétfőn a televízióban Nicolás Maduro államfő vitatott újraválasztását követően.
Vágólapra másolva!

A nacionalista-populistának tekintett Hugo Chávez 1999-től 2013-ban bekövetkezett haláláig volt hivatalban, egyik fő terve a "21. századi szocializmus" megépítése volt a latin-amerikai országban. Maduro azt mondta, a tüntetők azért mentek, hogy megtámadják Chávez parancsnokot, a parancsnok-elnököt, Venezuela legjobb elnökét a legutóbbi 150 évben.

Az Efecto Cocuyo helyi tévé által a La Guairában történtekről sugárzott videója szerint 

a tüntetők "Le veletek!" kiáltások közepette borították fel Hugo Chávez tengerparton álló, három méter magas szobrát. 

Egy másik videón az volt látható, amint az emberek a földön vonszolják a szobrot, míg egyesek botokkal ütik. A másik szobrot a fővárostól, Caracastól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Mariara városában döntötték le - közölte Maduro.

Venezuela, tüntetés
Nicolás Maduro elnök választási plakátját égetik el az előző napi venezuelai elnökválasztás hivatalos eredménye miatt tiltakozók Caracasban 2024. július 29-én
Fotó: MTI/AP/Matias Delacroix / MTI/AP/Matias Delacroix

Hugo Chávez karizmatikus személyiség volt, akit már életében személyi kultusz övezett, gyakran hasonlítják őt a venezuelai születésű Simon Bolívarhoz, a dél-amerikai spanyol gyarmatok felszabadításának vezetőjéhez. Sok közgazdász szerint 

a szocialista és Kubát csodáló Chávez, aki azt mondta, hogy fel akarja számolni a szegénységet, az országot az elmúlt években tapasztalt gazdasági válságba vezette.

A Nemzeti Választási Tanács (CNE) hétfőn Madurót egy újabb harmadik hatéves ciklusra nyilvánította elnöknek, miután az éjszaka folyamán vitatott eredményeket tettek közzé. A CNE szerint a 61 éves Maduro 5,15 millió szavazatot (51,2 százalék), míg a 74 éves ellenzéki Edmundo González Urrutia 4,5 millió szavazatot (44,2 százalék kapott. 

Az ellenzék csalásra hivatkozik, és győzelmének bizonyítékát ígérte, mondván, hogy a szavazóhelyiségekből összegyűjtötték a szavazatösszesítő ívek 73 százalékát.

Hétfőn egy ember meghalt az országban kitört tüntetések egyikében - jelentette a politikai foglyok védelmére szakosodott Foro Penal civil szervezet. "Legalább egy embert megöltek (az északnyugati Yaracuy államban), és 46 embert őrizetben tartanak" a választások utáni események következtében - írta Alfredo Romero, a szervezet igazgatója az X közösségi hálózaton.

A kormány sajtóközleményben jelentette be, hogy szerdától ideiglenesen felfüggeszti a Panamába és a Dominikai Köztársaságba, illetve onnan Venezuelába induló járatokat e két ország kormányának "beavatkozó akciói" miatt, amelyek kétségbe vonták Nicolás Maduro elnök újraválasztásának átláthatóságát - jelentette be a közlekedési minisztérium.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!