Energiaital miatt állt le egy fiatal férfi szíve

Vágólapra másolva!
Egy háromgyermekes anya egy videóban hívja fel az emberek figyelmét az energiaitalok veszélyeire, miután a férjének leállt a szíve "napi két-három" energiaital elfogyasztása miatt. A közösségi médiában közzétett, mára ötmilliós nézettséget elért videóban Meagan Shreve elmondta, hogy az orvosoknak mellkaskompressziót kellett végezniük a 34 éves férjén, hogy újraélesszék, aminek következtében eltörtek a férfi bordái.
Vágólapra másolva!

Egyik éjszaka, január elején a férjem felébresztett az éjszaka közepén, és azt mondta, hogy nem érzi jól magát. A férfi szíve hevesen vert, a keze és a lába is zsibbadt. 

Azt hittem, pánikrohamot kapott...és hívtam a mentőket.

A férfi a kórházban összeesett és újra kellett éleszteni, ami miatt a férfi több bordája is eltört. Szerencsére az orvosoknak sikerült újraindítaniuk a 34 éves családapa szívét, de hat hétig kórházban kellett maradnia kivizsgálásra. Az orvosok végül arra a következtetésre jutottak, hogy a szívrohamot kiszáradás okozta, ami a túl sok energiaital-fogyasztás következménye volt.

A videó alatti kommentekben a nő tisztázza, hogy férje naponta "két-három" energiaitalt ivott, plusz kávézott is mellé. 

Ez rendkívül, rendkívül veszélyes lehet... Láttam, ahogy egy 47 kilós nő kirángatta a férjemet a székből, és olyan erősen kezdte a mellkaskompressziót, hogy eltörte a bordáit 

- mondta. Júniusban a Mayo klinika elemzésének eredményei szerint 144 vizsgált szívmegállásból hét beteg ivott energiaitalt röviddel a halála előtt. A hét személy mindegyike hajlamos volt a szívritmuszavarra genetikai szívbetegség miatt. 

Míg egy átlagos csésze kávé körülbelül 100 mg koffeint tartalmaz, az olyan energiaitalok, mint a Monster, akár 160 mg koffeint is tartalmazhatnak. A koffein növeli a vérnyomást és bár a legtöbb ember számára a koffein jól tolerálható, mások erős szívdobogást tapasztalnak és az arra érzékeny embereknél akár halálos is lehet - írja a Daily Mail.

Napról napra nagyobb népszerűségnek örvendenek a különféle energiaitalok – elsősorban a fiatalabb generáció köreiben, pedig számtalan egészségügyi problémához vezethet, sőt, szervezetünk működését is felboríthatja. Ez történik a testünkkel, ha megiszunk egy energiaitalt. Ahogy az Origo is beszámolt róla, betiltanák az energiaitalokat a 18 év alattiak számára, reagált a Magyar Energiaital Szövetség.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!