Súlyos tüzek perzselik fel Brazília délkeleti részét - videó

Vágólapra másolva!
Súlyos tüzek pusztítanak Brazíliában. Rendkívüli állapotot hirdettek.
Vágólapra másolva!

A Brazília délkeleti részén tomboló tüzek miatt Sao Paulo állam kormánya vasárnap rendkívüli állapotot hirdetett, amelyben kezdetben 30 város volt érintett, de kevesebb mint egy nap leforgása alatt ez a szám már 45-re nőtt.

A hatóságok közölték, hogy több mint 15 ezer tűzoltó küzd a lángokkal, és az oltásba katonai repülőgépeket is bevetnek. 

A pusztító tüzek már két ember halálát követelték. Két embert pedig őrizetbe vettek gyújtogatás miatt - írja a Crisis 24.
   

A Sao Paulótól háromszáz kilométerre északra fekvő Ribeirao Preto városában súlyos károk keletkeztek. A helyi média szerint a régió nagy részén sűrű füst terjeng.

A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) műholdas felvételei alapján 

augusztus 1. és 23. között Sao Paulo államban mintegy 3175 tüzet regisztráltak.

Az Agęncia Brasil szerint 1998 óta idén augusztusban keletkezett a legtöbb erdőtűz.
   

Brazília Amazonas-régiójában is súlyos tüzek pusztítanak. Itt a tüzek a Pantanal vizes élőhelyeit és a Cerrado szavannarégiót érintik.  
   

Brazília erdőtűzszezonja júniustól októberig tart. Ilyenkor gyakran szándékosan gyújtanak tüzeket, hogy új legelőket és szántóföldeket hozzanak létre növénytermesztés, például szója termesztése céljából.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!