A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Halálra késeltek egy férfit Németországban, a nyílt utcán

Vágólapra másolva!
Késes támadás történt Németországban. Az incidens során egy ember meghalt. A német rendőrség hajtóvadászatot indított.
Vágólapra másolva!

A német rendőrségre hétfőn hajnali 4 óra 40 perc körül több segélyhívás is érkezett, miután Schwabach városának egyik utcáján hangos veszekedést lehetett hallani. A kiérkező rendőrök egy 42 éves román férfi holttestét találták meg a helyszínen -  mondta el a Bild-nek a rendőrség szóvivője.

A férfi felsőtestén szúrt sebeket találtak.

Az elkövető szökésben van. A rendőrség a keresésbe helikoptert is bevet.

Az áldozat feleségét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyomozók szerint a feleség megpróbálhatta elhárítani a férje elleni támadást. Jelenleg a nő a legfontosabb szemtanú, így a rendőrség amint lehet kihallgatja, de még nem tudni, mikor lesz erre lehetőség.

A gyilkos fegyvert még nem találták meg, de az áldozaton lévő szúrt sebek és vágások alapján a nyomozók késre gyanakodnak.

 Az elkövető és az áldozat közötti kapcsolat még tisztázatlan, de a rendőrség az időpont és a helyszín alapján kizárja a véletlen egybeesést. A Bild szerint az áldozat munkába tartott, amikor a támadás történt.

A gyilkossági nyomozók most az áldozat családját és munkatársait akarják kihallgatni, hogy nyomokat szerezzenek a lehetséges elkövetővel kapcsolatban.
Az elkövetőről csak homályos személyleírás készült. A rendőrség véleménye szerint az elkövető nem jelent veszélyt másokra, de további szemtanúkat keresnek.

Egyre több hír szól arról, hogy valakit késsel megtámadtak Németországban. A német belügyminiszter legutóbb azt nyilatkozta, hogy törvényi szigorítással fognak gátat vetni a késes támadásoknak, ugyanis Németországban csaknem fél év leforgása alatt történt több száz támadás. És ez csak a vasúton regisztráltak száma.  A legtöbb esetben a támadók többnyire migránsok, de nem csak a vonattal utazók vannak veszélyben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!