Egy medve ráugrott egy autóra és benyúlt az ablakon a Transzfogarasi úton

Vágólapra másolva!
Egy riporter két órán át haladt járművével a Transzfogarasi úton, elmondása szerint 15 medvét látott az idő alatt, a turisták etették őket. Félig le volt húzva az ablak, amikor a férfi kénytelen volt lassítani, mert előtte többen megálltak. Ekkor egy medve az autóra ugrott, benyúlt az ablakon, majd több méteren keresztül futott a jármű után.
Vágólapra másolva!

Nekiugrott egy medve egy autó ablakának a Transzfogarasi úton, bár a sofőrnek nem állt szándékában, hogy etesse - számolt be róla a maszol.ro.

A medve a Digi24 televízió egyik riporterének autójára támadt.

 A férfi elmondása szerint az úton töltött két óra alatt 15 medvét látott, azokat a turisták etették. Félig lehúzott ablakkal közlekedett, amikor le kellett lassítania, mert előtte többen megálltak. Ekkor az állat két mancsával benyúlt az ablakon, szerencsére az anyósülésen nem ült senki. A férfi leelőzte a többi járművet, a medve futott utána. 

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter újabb óvintézkedéseket és szigorú bírságokat helyez kilátásba, hogy megfékezzék az útszélén kéregető medvék etetését

 - írta a lap. Mircea Fechet az eset kapcsán arra figyelmeztet, hogy semmilyen körülmények között nem szabad etetni a medvéket, megállni sem ajánlott a közelükben. Mint mondta, azért sem ajánlott etetni a medvéket, mert ez megváltoztatja a viselkedésüket, agresszívé válnak. Kiszámíthatatlan, mi fog történni, ha a magashegyi utat lezárják, és már nem jutnak hozzá a megszokott „alamizsnához”.

Figyelmeztető táblákat tesznek ki a Transzfogaras út mentén, kiírják, hogy a medvék etetése törvénytelen, és bírságot von maga után.

 Jelenleg is folyamatosan büntetnek a csendőrök és az erdőőrök. Videokamerákat is felszerelnek, így a bírságokat utólag is ki tudják küldeni. A héten elkészült egy miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy áttelepítsék a Transzfogaras mentén kéregető medvéket a zernyesti menhelyre. 

Országos szégyen, ami a Transzfogarason történik.

 "Nem segíti sem a turistákat, sem a medvéket, sem az országot” – magyarázta a miniszter.

A napokban ismét emberre támadt egy medve, ezúttal Beszterce-Naszód megyében, a kolibicai üdülőtelepen. Az állat az udvarában támadt rá egy 54 éves férfira, aki annyira megsérült, hogy kórházba kellett szállítani - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Júliusban egy pásztort ért medvetámadás Erdélyben, egy fiatal nő pedig meg is halt a Bucsecs-hegységben. Nagy volt a rémület a marosvásárhelyi állatkertben is július 4-én, ugyanis egy medve széttépte az állatkert egyik őzét. A hatóságok csapdát állítottak fel a medve elfogására, a vadállatot végül kilőtték.

Hogy mit érdemes tenni/nem tenni medvetámadás esetén, arról itt írtunk korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!