Megvert három nőt egy angliai benzinkútnál a muszlim férfi, mégse kell börtönbe mennie

DOMESTIC VIOLENCE
Fotó: TT News Agency via AFP
Vágólapra másolva!
A 26 éves Muhammed Hassan azért támadta meg a lányokat fényes nappal egy benzinkútnál, mert nem tetszett neki a sminkjük és a ruházatuk. A bíró "a nőgyűlölet felháborító nyilvános megnyilvánulásának" nevezte a történteket, azonban a támadónak azután sem kell börtönbe vonulnia, hogy bűnösnek vallotta magát.
Vágólapra másolva!

A Daily Wire közölte, az eset május 25-én történt az angliai Bradford egyik benzinkútjánál, ahol három barátnő megállt megtankolni az autójukat, mielőtt vacsorázni mentek volna. Ekkor azonban váratlanul 

megjelent Hassan, aki odalépett az autóhoz, majd előbb a kormány mögött ülő lány fejét a műszerfalnak csapta, a másikat a hajánál fogva ragadta meg és fejbe vágta, majd a harmadik nőt is megütötte. 

Hassant a bíróság 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették, ami azt jelenti, hogy nem kerül börtönbe, amennyiben nem sérti meg a büntetés valamelyik feltételét. Így elég, ha csupán részt vesz 35 rehabilitációs napon és 180 óra közmunkán, valamint befizet 500 font pénzbírságot.

Az egyik nő azt vallotta, hogy miután Hassan megállt mellettük a benzinkútnál, "szándékosan lassan kezdte el megtankolni az autóját", így már akkor felfigyeltek a fura viselkedésére. 

Majd miután a nők elmondása alapján a férfi "ribancoknak" és "prostituáltaknak" is illette őket, amiért nem olyan ruhát és sminket viseltek, ami számára megfelelő lett volna, ezért úgy döntöttek, hogy megvárják az autóban Hassan távozását a helyszínről. 

Azonban így is be tudott jutni a támadó a kocsiba, tettét pedig a térfigyelő kamerák is rögzítették.

Képünk illusztráció

Hassan a bíróságon bűnösnek vallotta magát garázdaság vádjában. Az ügyész úgy gondolja, a muszlim férfit kizárólag a nőgyűlölet, a bűncselekmény elkövetésében "a nőkkel szembeni szexista hozzáállás" motiválta.

A lap megjegyzi, a döntés, hogy Hassan nem kerül börtönbe, alig egy héttel azután született, hogy Yvette Cooper, az Egyesült Királyság belügyminisztere a nőgyűlöletet szélsőséges ideológiának nevezte, és megígérte, hogy minden eszközzel fel fog lépni ellene.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!