Többen megsérültek egy Korfuról Londonba tartó járaton

Vágólapra másolva!
Legalább két ember megsérült, amikor turbulenciába került az easyJet Korfuról Londonba tartó járatáta. A 181 embert szállító Airbus A320-as kényszerleszállásra kényszerült Olaszországban.
Vágólapra másolva!

Az incidensnek legalább két sérültje van, olvasható a DailyMail-en megjelent cikkben.

A brit légitársaság Airbus A320-asa helyi idő szerint hétfőn 12 óra 44 perckor indult a görögországi korfui repülőtérről, 181 utassal és személyzettel a fedélzetén.

A felszállás után mindössze 20 perccel az easyJet repülőgép turbulenciába került, miközben 780 kilométer/órás sebességgel repült.

A légiutas-kísérő személyzet két tagja, akik arra készültek, hogy ételt szolgáljanak fel az utasoknak, az erős turbulencia miatt a repülőgép falainak csapódtak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a pilóták úgy döntöttek, kényszerleszállást hajtanak végre a római Fiumicino repülőtéren, hogy azonnali orvosi ellátásban részesülhessenek.

A megsérült légiutas-kísérők azonnali orvosi ellátásban részesültek, a repülő csereszemélyzettel folytatta útját hétfő délután.

Az incidensben érintett repülőgép az eseményt követő napon Rómában kapott biztonsági ellenőrzést. 

Az easyJet szóvivője közleményben megerősítette az esetet:  

Az augusztus 19-i járat turbulenciát tapasztalt, amely sajnálatos módon balesetet okozott a légiutas-kísérők körében. Ennek eredményeként a kapitány úgy döntött, hogy Rómába tereli a járatot, ahol a légiutas-kísérők orvosi segítséget kaptak. Ügyfeleink és személyzetünk biztonsága és jóléte az easyJet legfontosabb prioritása, pilótáinkat pedig kiképezik a turbulencia kezelésére.

Eközben az olasz repülésbiztonsági ügynökség, az ANSV bejelentette, hogy vizsgálatot indított az incidens ügyében, hogy megállapítsa, a turbulencia hirtelen és előre nem látható esemény volt-e – úgynevezett „tiszta légturbulencia” –, vagy látható volt-e a repülőgép időjárási radarján, de alábecsülték annak jelentőségét. 

Tekintettel a bejelentett sérülések típusára és súlyosságára, biztonsági vizsgálatot indítottunk, amely balesetnek minősítette az eseményt 

- áll az ANSV sajtóközleményében, de a nyomozóknak tisztázniuk kell, hogy a pilóták miért döntöttek az elterelés mellett. Rómába a közelebbi Bari vagy Brindisi repülőterek helyett. 

Július elején Ferihegyen is kényszerleszállást hajtott végre egy Hongkongba tartó járat.  Májusban pedig a Singapore Airlines egyik járata, amely London Heathrow-ról Szingapúrba repült, útközben több erős légörvénybe keveredett, aminek következtében a gép fedélzetén többen megsérültek és egy ember meghalt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!