Hatalmas robbanás történt egy indiai gyógyszergyárban

tűzoltó, robbanás, nagytűz, tűzoltás
Képünk illusztráció!
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Legalább 17 ember meghalt egy indiai gyógyszergyárban történt robbanásban, és mintegy 40-en égési sérüléseket szenvedtek a vegyi anyagoktól - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.
Vágólapra másolva!

A robbanás olyan erős volt, hogy emberi maradványok szóródtak szét a helyszínen - írta a The Hindu című helyi napilap.

A tűz szerda délután ütött ki egy gyógyszergyárban a délkelet-indiai Andhra Pradesh állam Anakapalli körzetében.

A rendőrség közlése szerint senki sem rekedt az épületben, a mentési munkálatokat már befejezték. A nyomozók szerint a robbanást gázszivárgás okozta.

Egy helyi rendőrségi tisztviselő az Indian Express című újságnak elmondta, hogy az áldozatok szörnyű vegyi égési sérüléseket szenvedtek. "Szörnyű volt, szívszorító" - mondta.

Narendra Modi miniszterelnök csütörtökön a közösségi oldalakon közzétett üzenetében azt írta: "Fájdalommal tölt el az Anakapalliban egy gyárban történt baleset miatt bekövetkezett haláleset. Részvétem azoknak, akik elvesztették közeli hozzátartozóikat és szeretteiket".

A világ gyógyszertáraként ismert India számos gyógyszergyártó üzemnek ad otthont. Tavaly legalább két ember meghalt és öt másik megsérült egy hasonló incidensben, amikor tűz ütött ki a Sahithi Pharma cég egyik egységének oldószerreaktorában ugyanebben a körzetben.

Indiát mostanában a monszun időszak miatt kialakult földcsuszamlások és áradások sújtották, de nem ritkák a sok emberáldozatot követelő balesetek sem. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!