Elképesztő mennyiségű sajtot rejtegetnek a föld alatt

Vágólapra másolva!
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Amerikában rengeteg sajtot tárolnak a föld alatt. Egyes szerint ezek mind a kormány tulajdona, azonban az összeesküvés elméletekre és arra, hogy a sajtot miért tárolják a föld alatt, egy professzor adott választ.
Vágólapra másolva!

A Missouri állambeli Springfield alatt, egy 3,2 millió négyzetméteres barlangrendszerben elképesztő mennyiségű sajtot tárolnak. 

Andrew M. Novaković, a Cornell Egyetem agrárgazdaságtan professzora elmondta, hogy ezek a kezdetben mészkőbarlangok voltak, amelyeket a bányászok használtak. 

Azonban miután a kibányászták a mészkövet, megmaradtak a barlangrendszerek, amelyek tökéletes klímát biztosítanak, és a hatalmas terek alkalmasak arra, hogy az ott tárolt dolgokhoz könnyen hozzá lehessen férni. 

A barlangok mennyezete rendkívül magas, így  a nagy traktorok pótkocsik is elférnek, és akár több millió négyzetméternyi területet is elérhetnek.

- mondta a professzor, majd hozzátette, hogy a nagy gépek könnyen tudnak mozogni, mikor a rakományokat hordják. 

A sajtokat a barlangokban 1977 körül kezdték el tárolni. Jimmy Carter elnök azért tette lehetővé mindezt, hogy Amerika gyorsan tudjon fejlődni a tejtermékek gyártásban. Ezért a következő négy évben 2 milliárd dollárt öntött a tejiparba, azonban ez a 1980-as években már sajttöbblethez vezetett. 

sajtbarlang, sajt, érlelés, gasztro, illusztráció
A kép illusztráció!
Fotó: Godong /  Getty/  Godong

Később a hatalmas készlet kiürítése érdekében, Ronald Regan egy "kormánysajt" programot hozott létre azoknak a gyártóknak , akik nem tudták megfelelően tárolni a tejtermékeiket. 

A 60-as években más élelmiszereket is tároltak ezekben a barlangokban, de főként sajtokat, mivel mérsékelt a páratartalom és alacsony a talaj hőmérséklete.

- mondta Novaković, aki azt is elárulta, hogy a tökéletes klíma miatt nem képződik tejsavó.

Azonban ami a 3,2 millió négyzetméteres Springfield-i létesítményt illeti, amelyről sokan azt hiszik, a kormány ott tárolja a sajtjait, valójában létezik, de a Springfield Undergroundnak nevezett hatalmas felszín alatti központot kizárólag magánvállalkozások használják sajtjaik és számos más élelmiszertermékük elhelyezésére. - írja a New York Post.

Az amerikai kormány nem tartozik a Springfield Underground bérlői közé, és nincs, még egy kilónyi kormányzati tulajdonú sajtunk sem

– mondta Christina Angle, az Erlen Group pénzügyi igazgatója, a Springfield Underground tulajdonosa.

Egyébként a a Springfield Underground kulcsfontosságú része országunk ellátási láncának

– tette hozzá a pénzügyi igazgató.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!