A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Szijjártó Péter telefonon egyeztetett az Európai Bizottság alelnökével

Vágólapra másolva!
Az Ukrajna által minden előzetes egyeztetés nélkül bevezetett olajszállítási blokád nyomán kialakult helyzetről egyeztetett pénteken telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Valdis Dombrovskissal, az Európai Bizottság alelnökével. A miniszter közösségi oldalán azt írta: "a beszélgetés során világossá vált, hogy nem egyféleképpen ítéljük meg az ukrán döntés természetét és annak következményeit."
Vágólapra másolva!

Az Ukrajna által minden előzetes egyeztetés nélkül bevezetett olajszállítási blokád nyomán kialakult helyzetről egyeztetett pénteken telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Valdis Dombrovskissal, az Európai Bizottság alelnökével. A miniszter közösségi oldalán azt írta: 

a beszélgetés során világossá vált, hogy nem egyféleképpen ítéljük meg az ukrán döntés természetét és annak következményeit.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány álláspontja világos: az Európai Bizottságnak nem lenne szabad hagynia, hogy egy tagjelölt ország packázzon két uniós tagországgal és veszélyeztesse azok energiaellátásának biztonságát. Szijjártó Péter úgy értékelt: az ukrán döntés kész helyzet elé állított két tagországot, ami nem éppen elfogadható viselkedés egy tagjelölt ország részéről. Ezen döntés nyomán továbbá a keleti irányú olajimportunk harmada került veszélybe, Szlovákia esetében pedig ez az arány majdnem 45 százalék. 

Meglátásunk szerin Ukrajna ezen intézkedése sérti az EU-Ukrajna társulási megállapodást is

- emelte ki a politikus. Szijjártó Péter közölte: tájékoztatta a Bizottság alelnökét arról is, hogy az eddigi tapasztalataink alapján Horvátország nem megbízható tranzitország Magyarország számára, hiszen a horvátok a háború kitörése után az európai piaci átlagok sokszorosára emelték a tranzitdíjat, nem engedték a hosszú távú kapacitáslekötéseket, és az sem világos, hogy a rajtuk keresztülhaladó vezeték pontosan mennyi kőolajat tud szállítani. Mindezek alapján Ukrajna tranzitkorlátozó döntése alkalmas arra, hogy Magyarországot és Szlovákiát különböző üzleti és politikai érdekeknek szolgáltassa ki, ezért továbbra is azt várjuk el az Európai Bizottságtól, hogy lépjen fel Magyarország és Szlovákia érdekében - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. 

A Bizottság által kért részletes információkat ma reggel a testület rendelkezésére bocsátottuk, és az alelnökkel abban maradtunk, hogy folyamatos munkakapcsolatban maradunk a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldása érdekében

- közölte Szijjártó Péter.

Az Ukrajna által minden előzetes egyeztetés nélkül bevezetett olajszállítási blokád nyomán kialakult helyzetről...

Posted by Szijjártó Péter on Friday, August 2, 2024

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!