Belefulladt a medencébe egy 8 éves kisfiú Vaskohszikláson

Vágólapra másolva!
Hétfőn este úszásoktatáson vett részt egy 8 éves kisfiú, mikor a medencében hirtelen rosszul lett. Az oktató és a fiú apja húzta ki a medencéből a gyereket, de az életét már nem sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

Augusztus 19-én 16 óra 45 perckor értékesítették arról a Bihar megyei rendőrséget, hogy Vaskohszikláson egy kisfiú a medencébe fulladt. 

Szemtanúk állítása szerint a gyerek a medencében megijedt, majd rosszul lett egy magánoktató által szervezett úszásoktatáson. A nyolc éves kisfiú még élt, mikor az apja és oktatója kihúzta a medencéből, de nem sokkal később elvesztette az eszméletét. 

A helyszínre érkező mentősök megpróbálták megmenteni a gyerek életét, egy órán át élesztették újra, de nem jártak sikerrel. Hétfő este a kisfiút halottnak nyilvánították. 

Alina Fărcuța főfelügyelő hétfő este kiadott közleményében arról adott tájékoztatást, hogy a halál pontos okát csak a boncolást követően tudják majd megállapítani, és a rendőrség emberölés miatt indított nyomozást az ügyben. - számolt be a hírről a Maszol.ro

medence, úszómedence, illusztráció
A kép illusztráció!
Fotó: Shutterstock

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, vízbe fulladt egy hároméves gyerek Romániában. Azt is megírtuk, hogy egy holttestet találtak egy csehországi víztározóban. Floridában egy tinédzser fulladt vízbe: a 13 éves Anna Beaumont családjával a Discovery Cove nevű vidámparkba látogatott el május 28-án. Miután fuldokolni kezdett a medencében, újra kellett éleszteni. Az orvosok erőfeszítései ellenére a kórházban nem lett jobban, három nap múlva meghalt.

Egy brit és egy lengyel turista is meghalt, miközben próbáltak segíteni egy hat- és egy hétéves gyereknek egy Costa Blanca-i strandon. A kettős tragédia az Alicantétól délre fekvő Guardamar de Segurában található La Roqueta strandon történt, miután erős szél kezdett fújni, ami hatalmas hullámokat okozott. 

Július 1-jén strandolás közben három ember tűnt el Tokaj térségében a Tiszánál. Az eltűntek keresésében a borsodi rendőrök és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai és a társszervek is részt vettek. A keresés hamar eredményt hozott, július 2-án, kedden megtalálták az eltűnt fürdőzőket, akiknek csak a holtteste került elő. Egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány mellett, valamint egy 49 éves férfi is a vízbe fulladt. Ahogy az később kiderült, a személyes holmijukat és egyikük kutyáját járókelők találták meg, akik azonnal értesítették a rendőröket.  



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!