Egy ámokfutó férfi több mint 80 állatot lőtt le Amerikában

Vágólapra másolva!
Szeptember elején egy dél-kaliforniai férfi letartóztattak, mert az különböző fegyverekkel 80 állattal végzett. A férfi ámokfutásának csak hosszú órák után tudtak véget vetni a kommandósok.
Vágólapra másolva!

A 39 éves Vicente Joseph Arroyo, szeptember 3-án, kedden korán reggel több fegyvert is magához vett, majd azokkal összesen 81 állatot ölt meg. Köztük csikókat, kecskéket, tengerimalacokat, csirkéket, kacsákat és különböző madarakat. 

A férfi 3 órán keresztül lövöldözött, ámokfutásának pedig csak a kommandósok tudtak véget vetni. 

81 állatot ölt meg, mini lovak, tengerimalacok, Vicente Joseph Arroyo, VicenteJosephArroyo
A kép illusztráció!
Fotó: Shutterstock/John Ingraham

A SWAT 8 kilométeres körzetben lezárta a környéket, és arra kérte az ott lakókat, hogy ne jöjjenek ki a házukból, amíg az őrült férfi a környéken lövöldözik. 

Miután letartóztatták a férfit, a nyomozók átkutatták Arroyo házát, ahol 15 fegyvert találtak, köztük öt puskát, egy sörétes puskát, egy kézifegyvert és még egy gépfegyvert is. Ezen felül közel 2000 lőszert is lefoglaltak. 

Kétségtelen, hogy a fegyverek lefoglalása biztonságosabbá tette a közösségünket. Biztos vagyok benne, hogy ezzel megakadályoztuk, hogy a jövőben újabb tragédia történjen. 

- mondta a Monterey megyei seriff, Tina Nieto.

Később kiderült, hogy a férfi által megölt állatok annak tanyáján éltek, és csupán csak öt papagáj maradt életben Arroyo ámokfutása után. 

Vicente Joseph Arroyo letartóztatása után a a Monterey megyei börtönbe vitték és állatkínzással, illegális fegyverbirtoklással vádolják. - írja a People.

A férfi óvadékát először 50 ezer dollár (23 millió forint) értékben határozták meg, majd Monterey megyei seriff hivatal nyomozói 1 millió dollárra növelték ezt az összeget, tehát Arroyo csak 463 millió forint ellenében szabadulhat. 

Fotó: Monterey County Sheriff

Korábban arról számoltunk be, hogy az 55 éves Michael McHenry és a 44 éves Jessee Urbaszewski ellen hétfőn vádat emeltek több pontban, többek között állatkínzás miatt. Mindegyik vádpontért akár egy év börtönbüntetés és 5000 dollárig (1,7 millió forint) terjedő pénzbírság is kiszabható. A férfiak kedd este adták fel magukat a Lake megyei hatóságoknál, és miután letették az óvadékot, szabadon engedték őket.  

A nyomozók elmondták, hogy 2023. július 27-én délután 18 kutyát szállítottak egy dobozos teherautóban a chicagói O'Hare nemzetközi repülőtérről a délnyugat-michigani Berrien Centerbe. Az út hossza körülbelül 192 kilométer. 

Tavaly kilenc kutyát hagytak egy felforrósodott autóban Budapesten is: állatkínzással gyanúsítanak az ügyben egy férfit és egy nőt. Elhanyagolták a kutyáikat és arra sem figyeltek, hogy ne zárják be egy autóba az állatokat a kánikulában. A kiskutyák azért nem pusztultak el, mert a rendőrök időben közbeléptek.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!