Bójának hitte az elütött kislányt egy brit férfi

Vágólapra másolva!
Egy férfi az egyik manchesteri gyorsétteremnél rendelt ételt magának, majd amikor elindult a kocsijával a kiadó ablakhoz, elütött egy lányt. A férfi azt hitte, hogy egy bója, ezért nem állt meg. A kislány métereken keresztül volt beszorulva az autó alá.
Vágólapra másolva!

A 27 éves Haider Ali fánkot és kávét vett magának az egyik manchesteri gyorsétteremben. Miután leadta a rendelését, a teherautójával elindult a kiadó ablakhoz, azonban nem vette észre, hogy elütötte a kocsija előtt átsétáló 12 éves lányt. 

Ezek után hosszú métereken keresztül volt beszorulva a lány a kocsi alá. 

A férfi akkor állt meg, amikor egy gyalogos szólt neki. A lány ekkor már kiszabadult a kocsi alól, mozdulatlanul feküdt az úton. 

A lánynak eltört a kulcscsontja és a könyöke. 

A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy azért nem állt meg, mert azt hitte, hogy egy bója van beszorulva a kerekei alá. A bíróságon elismerte a bűnösségét, pénzbüntetésre ítélték – írja a Mirror

Ahogy korábban megírtuk, egy iskola előtt várakozó csoportba csapódott kedd reggel egy busz Kínában, a balesetben tizenegy ember, hat szülő és öt diák meghalt.A kínai állami hírügynökség a baleset körülményeiről azt írta, egy iskolabusz csapódott egy iskola előtt várakozó tömegbe, miután a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett. A tragédiának tizenegy halálos áldozata van, öt diák és hat szülő halt meg. A balesetnek még 12 sérültje van, egyikük állapota kritikus, a többiek állapota stabil.

Egy rendőr elütött egy napozó nőt a New Jersey állambeli Wildwood egyik strandján múlt héten. Az áldozat, akinek a nevét a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, súlyos sérüléseket szenvedett. Eltörtek a bordái, három csigolyája és a tüdejével is probléma van. Murphy szerint a rendőr egy szabálysértésre reagált, amikor a baleset történt.

Arról is beszámoltunk, hogy családi vita után szándékosan elgázolta ismerősét egy újkígyósi férfi. A két család között féltékenység miatt alakult ki konfliktus augusztus 26-án. Emiatt a férfi családja machetével, ásóval és kapával felfegyverkezve, egy kétegyházai kocsmánál rátámadt az ismerős családjára. Az illető megpróbált elmenekülni a támadás elől, ezért a férfi beszállt a kocsijába és utánament. Amikor utolérte, szándékosan elsodorta. Ezek után visszafordult, és még egyszer elgázolta. Az áldozat a földön maradt, súlyosan megsérült, a mentők vitték kórházba.

Halálos baleset történt nemrég az abonyi vasútállomáson, ahol egy Intercity vonat elgázolt egy helyi lakost.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!