Betörőbandát tartóztattak le Ibizán

Vágólapra másolva!
A rendőrség letartóztatott egy feltételezett betörőbandát, akik állítólag nyugtatógázt pumpáltak ibizai otthonokba – köztük DJ Nick Grimshaw -ba - hogy így zavartalanul fosztogathassanak.
Vágólapra másolva!

A celeb DJ Nick Grimshaw egyike volt a banda célpontjainak. A férfi 40. születésnapjára bérelt ki egy villát, ahol 81 éves édesanyjával, Eileennel és vőlegényével, Meshach Henry-vel szálltak meg az ingatlanban, olvasható a Mirror-on megjelent cikkben.

Az áldozatok cselekvőképtelenné tételére használt gáz utóhatásaként az emberek szédültek és hánytak

– közölte a rendőrség.

A spanyol rendőrség testkamerás felvételeket hozott nyilvánosságra a Guardia Civil letartóztatásairól, sőt biztonságikamera felvételeket is közzétett a rajtaütéseiket  csuklyában elkövető betörőkről. A lopott értékek együttes ára meghaladja a fél millió eurót.

A hatóság szóvivője elmondta: 

A polgárőrség letartóztatott három embert, akik egy olyan bandához tartoztak, akik a nyári időszakban Ibiza szigetén luxusingatlanokban elkövetett rablásokra szakosodtak. Őket legalább 22 bűncselekménnyel hozták kapcsolatba, az általuk elkövetett lopások összeértéke meghaladja a fél millió dollárt.

A behatolók mindig feketében dolgoztak, csuklyában, arcukat teljesen eltakarva. Ha a betörés során rajta kapták őket, elmenekültek a helyszínről. Az áldozatok közül sokan azt mondták a rendőröknek, hogy kábultnak érezték magukat, amikor felébredtek. valamint a szédülésről és hányásról számoltak be, emiatt a nyomozók arra gyanakodtak, hogy a bűnözők valamiféle gázt használtak, ami álmosságot okozott.

A nyomozás során az ibizai nyomozóknak sikerült felkutatniuk a gyanúsítottak otthonát a bűncselekmények elkövetéséhez használt, korábban ellopott járművek lokalizációjának köszönhetően.

A rendőrség gyanúja szerint a banda már 2019-ben is működhetett.

A hatóság szóvivője elmondása alapján a héten átkutattak egy ingatlant, és több, a rablásokkal kapcsolatos, eltűnt tárgyat találtak, köztük dizájnerórákat, napszemüvegeket, dizájner táskákat, mobiltelefonokat és készpénzt. A rendőrök a gyanúsítottak által használt ruhákat is lefoglalták. 

A bűncselekmény-sorozattal két férfit és egy nőt gyanúsít a spanyol rendőrség.

Ibizára utazott egy olasz házaspár és egy luxus tengerparti klubba foglalt belépőjegyet. Azt előre gonolták, hogy nem lesz olcsó, de amikor kézhez kapták a számlát, szó szerint sokkot kaptak. Augusztusban letartóztattak egy brit nyugdíjast, aki állítólag nem volt hajlandó kifizetni egy hatalmas, több mint 10 ezer fontos (4,6 millió forintos) éttermi számlát Ibizán. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!