Néhány órával az esküvőjük után tartóztattak le egy házaspárt

Vágólapra másolva!
Egy vita vezettet ahhoz, hogy a csupán néhány órája házas férj és feleség végezzen az esküvőjükre felkért vőféllyel. Emiatt a mézes heteiket egy börtönben fogják eltölteni, ugyanis a gyilkosság után letartóztatták őket és emberölés vádjával kell bíróság elé állniuk.
Vágólapra másolva!

Augusztus 30-án tartotta esküvőjét a 22 éves James Shirah és a 21 éves Savahna Collier. Az eseményre Terry Lewis Taylor Jr.-t kérte fel a pár vőfélynek. 

A lagzi után, amit egy pizzériában tartottak, a házaspár a vőféllyel együtt az otthonukba ment, ahol veszekedni kezdtek egymással. 

A vita azonban hamar elfajul, emiatt pedig a pár beült az autójába és hatalmas sebességgel elgázolta a házuk előtt álló vőfélyt.

Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az elgázolt vőfélyt kórházba vitték, ahol a gyors orvosi segítség ellenére néhány órával később meghalt. 

A vőlegényt gyilkossággal vádolják, a feleségét pedig bűnpárolás miatt tartóztatták le. - írja a People

image

Ahogy arról beszámoltunk, hogy családi vita után szándékosan elgázolta ismerősét egy újkígyósi férfi. A két család között féltékenység miatt alakult ki konfliktus augusztus 26-án. Emiatt a férfi családja machetével, ásóval és kapával felfegyverkezve, egy kétegyházai kocsmánál rátámadt az ismerős családjára. Az illető megpróbált elmenekülni a támadás elől, ezért a férfi beszállt a kocsijába és utánament. Amikor utolérte, szándékosan elsodorta. Ezek után visszafordult, és még egyszer elgázolta. Az áldozat a földön maradt, súlyosan megsérült, a mentők vitték kórházba. 

Egy rendőr elütött egy napozó nőt a New Jersey állambeli Wildwood egyik strandján múlt héten. Az áldozat, akinek a nevét a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, súlyos sérüléseket szenvedett. Eltörtek a bordái, három csigolyája és a tüdejével is probléma van. Murphy szerint a rendőr egy szabálysértésre reagált, amikor a baleset történt. 

Ahogy korábban azt is megírtuk, egy iskola előtt várakozó csoportba csapódott kedd reggel egy busz Kínában, a balesetben tizenegy ember, hat szülő és öt diák meghalt. A kínai állami hírügynökség a baleset körülményeiről azt írta, egy iskolabusz csapódott egy iskola előtt várakozó tömegbe, miután a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett. A tragédiának tizenegy halálos áldozata van, öt diák és hat szülő halt meg. A balesetnek még 12 sérültje van, egyikük állapota kritikus, a többiek állapota stabil. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!