Facebookos vita miatt halt meg egy 19 éves lány

Vágólapra másolva!
Egy 19 éves lány a Facebookon keveredett vitába egy másik nővel. Miután a vita eldurvult, a két nő megbeszélte, hogy személyesen vet véget a veszekedésnek. Azonban mikor a találkozóra került sor, akkor a másik nő késsel rátámadt a fiatal lányra.
Vágólapra másolva!

A Bors számot be arról, hogy a 19 éves Yeimis Daniela Vargas Parrát, szeptember 21-én, szombat hajnalban késelték halálra a kolumbiai Cimitarrában, miután vitába keveredett egy másik nővel a Facebookon. 

Beszámolók szerint a két nő órákon keresztül vitatkozott a közösségi oldalon, majd megbeszélték, hogy  a kolumbiai Santander megyében található városban, személyesen rendezik a konfliktusaikat. Ugyanis nagyon durva kommenteket írtak egymásnak: 

Gyere ide, és k*rva nagy gyilkosságot fogunk elkövetni. 

- írta az egyik nő, mire a másik csak annyit reagált, hogy Los Pinosban várja és nem fél tőle.

A találkozó alatt, a másik nő, Nicol Alexandra Torres kétszer mellkason szúrta Parrát.

A nőt ezután kórházba vitték, az oda felé vezető úton, a mentőben meghalt. 

Torres később ügyvédjével együtt feladta magát a rendőrségen. Miután kihallgatták, óvadék ellenében szabadon engedték a nyomozás végéig, ugyanis az ügyészek egyelőre nem tudják, hogy gyilkosságból vagy önvédelemből támadtak-e a 19 éves lányra. 

Emellett a rendőrség elkezdte mindkét lány közösségi médiában tett bejegyzéseit átvizsgálni, hogy kiderítsék honnan kezdőzött a kettejük közötti vita. 

A múlt héten történt egy halálos késelés Londonban. Az áldozat egy harminckét éves nő volt. Azt követően pedig Rotterdamban történt tragikus kimenetelű késes támadás.

Arról is beszámoltunk, hogy hárman meghaltak, többen pedig megsebesültek a németországi Solingenben is egy késes támadásban. A szemtanúk szerint arabnak kinéző késes támadó válogatás nélkül támadt az ünneplőkre, még szombaton őrizetbe is vették

Nemrég támadt rá három emberre egy férfi az egyik manchesteri kisvárosban is. Az áldozatok közül egy nő a helyszínen meghalt, míg két másik életéért a kórházban küzdenek, köztük egy gyerekéért. A támadás után egy fiatal férfit tartóztatott le a rendőrség. Késsel támadtak meg egy lelkészt Írországban is augusztusban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két helyszínen több embert is megkéseltek Mosonmagyaróváron. A helyszínre három mentőhelikoptert riasztottak: egyet a Bartok Béla útra, egyet a Fő utcába. A fő utcában egy dohánybolt tulajdonosa az áldozat. A 20 éves elkövető 10-10 alkalommal szúrta meg az anyját és apját.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!