A rendőrséget tavaly január 19-én riasztották Germani üzletéhez, ahol őt magát és egy másik alkalmazottat találtak kábelkötegelővel a kezüknél és a lábuknál összekötözve.
A térfigyelő kamerák felvételei szerint két álrabló egy ékszer megtekintésének ürügyén belépett az üzletbe, majd azt követelték, hogy a személyzet ürítse ki több széf tartalmát, és azokat rakják egy táskába.
Germani a rablást követően később biztosítási igényt nyújtott be 164 darab ékszerre, amelyek nagykereskedelmi értéke 2,8 millió dollár (9 milliárd forint) volt.
A bíróság szerint Germani állítólag megrendezte a rablást, hogy becsapja a biztosítóját, hogy pénzt csaljon ki tőlük, mivel 2023 elején Germani pénzügyi gondokkal küzdött - számolt be a Daily Mail.
Germaninak a megrendezett rablásban több bűntársa is volt - de közülük csak egy vallotta magát bűnösnek - többek között a két álruhás rabló. A személyzet nem tudott semmiről, az eladó azt hitte igazi rablásról van szó. A bíróságon az is elhangzott, hogy külön súlyosbító körülmény, hogy ő valóságosnak vélte az eseményeket, melyek sokkhatásként hatottak rá. Maga a megrendezett rablás 11 percig tartott, mielőtt a két álrabló - Germani szövetségesei - távoztak, ékszerekkel teli táskákkal.
A rendőrségnek sikerült a páros nyomára bukkannia Sydney központi városrészében a térfigyelő kamerák segítségével. Miután az egész ügyre fény derült, Germanit letartóztatták.
A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, ügyvédje pedig kedden a Legfelsőbb Bíróságtól az üzletember óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését kérte. A többi bűntárs tárgyalását a jövő évben tartják - írja a The Guardian.