A saját hűtőjében rejtették el egy meggyilkolt indiai nő feldarabolt holttestét

Vágólapra másolva!
Egy nőt találtak feldarabolva Indiában a saját hűtőjéban, miután a főbérlő jelezte, hogy kellemetlen szagok terjednek a lakásból. A hatóságok gyilkosság miatt indítottak nyomozást az ügyben.
Vágólapra másolva!

Egy indiai bevásárlóközpontban dolgozott az a 29 éves nő, akit szeptember 21-én a saját otthonának hűtőjében, feldarabolva találtak meg. Bár a nő férjezett volt, mégis külön éltek, a férj állítása szerint a nőnek viszonya volt. A házaspár legutoljára a nő munkahelyén találkozott egy hónappal a haláleset előtt.
Az áldozat anyja az India Today TV-nek elmondta, hogy akkor értesült az esetről, amikor a lánya főbérlője felhívta, hogy kellemetlen szag árad a lakásból.  A rendőrség keresőkutyával kivonult és az egyik kutya rögtön jelezte is szag forrását. 

A lányom testét feldarabolták, és berakták a hűtőbe.

 - mondta a gyászoló anya.

„Már összegyűjtöttünk bizonyos információkat, de ezeket egyelőre még nem árulhatom el, de hamarosan elkapjuk a gyilkost” - mondta Gangadharaiah Parameshwara a karnatakai belügyminiszter a helyi lapnak. Annyit még elárult, hogy az elkövető valószínűleg egy nyugat-bengáli férfi. 

image

Szintén rejtélyes gyilkosság történt, amikor egy házaspár válni készült, és a gyermekelhelyezési kérdésben nem értettek egyet. A nő azért küzdött, hogy nála helyezzék el őket, de váratlanul meggyilkolták. A lakásában gyanús vérfoltokat találtak, és később kiderült, hogy a férfi miután elvitte a gyerekeket az iskolába, hazament a feleségéhez, akit ott megölt, majd a holttestét berakta az autóba és az út szélén kidobta.

Házastársak közötti gyilkosságról írtunk már korábban, amikor egy férfi a gyerekei és a nő szeretőjének szeme láttára ölte meg a feleségét. A nő videóhívásban volt a szeretőjével, így élőben kellett végignéznie, ahogyan megölik a szerelmét. A gyilkosság elkövetése után a férj a szeretőt is felhívta, és őt is megfenyegette, hogy megöli. A gyilkost 22 év börtönbüntetésre ítélték. 

Féltékenységből történt gyilkosság Gödöllőn is, amikor egy nő szeretője úgy döntött, szeretne kilépni a kapcsolatból és egy másik nővel élni ezentúl. A nő ezt nem tudta elfogadni, és miután összevesztek a nő az ágyhoz kötözte és legalább ötvenszer megszúrta, a férfi belehalt a sérüléseibe.

Arról is beszámoltunk, hogy bár elkapták azt a férfit, aki megölte a szeretőjét, és közös gyereküket, de a börtönben meghalt, így nem derült ki, hova rejtette a holttesteket. A bíróság hiába próbálta kideríteni az igazságot, nem jártak sikerrel. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!