Élő adásban vallotta be egy olasz férfi, hogy megölte az anyját

Vágólapra másolva!
A 80 éves asszony holttestét a lánya találta meg a modenai otthonukban. Az eset után a rendőrök keresni kezdték az asszony fiát. A férfi később visszament a házhoz, ahol egy riporternek élő adásban bevallotta, hogy ő ölte meg az asszonyt.
Vágólapra másolva!

A hétvégén, a lánya találta meg a 80 éves Loretta Levrini holttestét az otthonában. Ezek után az első számú gyanúsított az asszony fia, az 50 éves Lorenzo Carbone lett, akit drónokkal is keresni kezdtek. 

Egy nappal később, a férfi visszament az otthonához, ahol egy riporter várta az ajtóban. 

A férfi megállt neki, majd élő adásban elmondta, hogy megfojtotta az anyját.

Az újságíró elmondása szerint a férfi zavart volt, és nagyon izzadt. A férfi a beismerés után sírni kezdett, majd azt mondta, hogy nem tudta kezelni a helyzetet tovább. 

A beismerés után a rendőrök elfogták a férfit - írja a Sky News

Nemrég számoltunk be egy 17 éves fiúról, aki halálra késelte édesanyját, majd tettét megpróbálta balesetnek beállítani. Egy évvel korábban a kamasz pedig az apját lőtte le.

Szörnyű bűncselekmény történt Floridában, az Egyesült Államokban: a helyi tudósítások szerint a rendőrség letartóztatta a 17 éves Collin Griffith-t, aki a gyanú szerint több késszúrással ölte meg édesanyját.

A helyi seriff egyenesen "pszichopatának" nevezte a fiút, aki sem könyörületet, sem megbánást nem mutat, s aki valószínűsíthetően egy 20 cm pengehosszúságú késsel kétszer nyakon szúrta a nőt. Az esetet még borzasztóbbá teszi, hogy a fiú egy évvel ezelőtt fegyverrel rálőtt apjára, aki annak következtében meghalt.

Egy 18 éves fiú, a brit Nicholas Prosper meggyilkolta az anyját, valamint két fiatalabb testvérét. Az anya, a 16 éves öccse és a 13 éves húga holttestét az otthonukban találták meg a hatóságok. A fiú egy sörétes puskával ölhette meg őket. A fiú anyjának az egyik barátja azt mondta, hogy a nő"a gyerekeiért élt", és "pozitív emberként" jellemezte, aki rettenetesen hiányozni fog neki. Húga, Giselle iskolája pedig a lány előtt tiszteleg, akit "minta tanulónak" és "jólelekűnek" neveztek.

Egy kétgyerekes anya egy szeptemberi reggelen éppen végzett a munkával és hívott egy Uber-taxit, hogy kényelmesen hazamehessen, azonban ez nem történt meg. Az autó sofőrje a gyanú szerint megerőszakolta és megölte a nőt, majd a holttestet egy erdőben kitette.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!