Alvó emberekre gyújtotta rá a házat két férfi Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Két testvér véletlenül alvó emberekre gyújtott rá egy házat Victoria államban. Miután a ház már lángokban állt, a két férfi elmenekült.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Luke Anthony Brown-t és testvérét, a 27 éves Liam Mitchell Brown-t pénteken a sheppartoni megyei bíróságon börtönbüntetésre ítélték gyújtogatás miatt. Liam három év és hat hónap börtönbüntetést kapott, míg idősebb testvérét 18 hónapra ítélték - írja a Daily Mail.

A bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a két férfi 2020. július 5-én reggel érkezett meg egy házhoz Victoria északi részén. Liam meggyújtott egy televíziót a házban, miközben egy férfi aludt nem messze a a készüléktől.

Amikor a házat elborították a lángok, a két testvér elmenekült anélkül, hogy megpróbálták volna felébreszteni az alvó lakókat.

A Yahoo szerint a három lakónak sikerült sérülések nélkül kimenekülnie, miután felébredtek a füstre. Még aznap Liam megfenyegette az egyik lakót, hogy ne merjen feljelentést tenni ellene.

A bíróságon az is elhangzott, hogy Liam korábban már ült börtönben gyújtogatásért, és a bűncselekmény elkövetésekor feltételesen szabadlábon volt. Luke, aki végignézte az esetet, bűnösnek vallotta magát a személyeket veszélyeztető gondatlan magatartásban, és 12 hónap letöltése után szabadulhat - írja az NZ Herald.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!