Már harminchét halálos áldozata van a libanoni robbantásoknak

Vágólapra másolva!
Harminchétre emelkedett a csipogók és walkie-talkie-k elmúlt két napban történt felrobbantása miatt elhunytak száma Libanonban - közölte csütörtökön az ország egészségügyi minisztériuma.
Vágólapra másolva!

Amint azt megírtuk, szerdán több száz adó-vevő készülék robbant fel Libanon több pontján. Az ország egészségügyi minisztériumának tájékoztatása szerint újabb öt ember halt bele az aznapi detonációk okozta sebesüléseikbe, így a halálos áldozatok száma húszról 25-re, a sebesültek száma 450-ről 608-ra emelkedett. 

Arról is beszámolt az Origo, hogy kedden délután nagyjából egy időben több ezer személyhívó, illetve csipogó robbant fel szerte Libanonban. A minisztérium legfrissebb jelentése szerint az akkori robbanások halálos áldozatainak száma nem változott. A detonációkban 12 ember halt meg, mintegy 2323-an megsebesültek, közülük 226 embert pedig még kórházban ápolnak. Libanon Izraelt tette felelőssé a történtekért. 

A zsidó állam nem kommentálta a robbanásokat, amelynek célpontjai az Irán által támogatott Hezbollah síita milícia tagjai voltak. 

Az Egyesült Államok tagadta, hogy tudott volna a műveletről és óva intett attól, hogy a térségben tovább eszkalálják a konfliktust.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!