Így vágott vissza Musk a pedofilokat szabadon engedő briteknek

Elon Musk dél-afrikai származású amerikai technológiai vállalkozó
Elon Musk dél-afrikai származású amerikai technológiai vállalkozó
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Elon Musk szerint senkinek sem kellene Nagy-Britanniába mennie, ahol az elítélt pedofilokat szabadon engedik, de közösségi posztok miatt bebörtönzik az embereket.
Vágólapra másolva!

Újabb kettős mércére mutatott rá Elon Musk, ezúttal a brit igazságszolgáltatással kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy bárkinek is el kellene mennie az Egyesült Királyságba, amikor elítélt pedofilokat engednek szabadon azért, hogy a közösségi média posztok miatt bebörtönözzenek embereket”

– írta az X-en a technológiai vállalkozó.

A BBC szerint a bejegyzés válasz volt arra, hogy Muskot a brit kormány nem hívta meg az októberben tartandó nemzetközi befektetési csúcstalálkozójára. A cikk szerint a technológiai milliárdos a múlt havi nagy-britanniai zavargások alatt közzétett posztjai miatt nem került fel a meghívottak listájára.

Az októberi csúcstalálkozón Keir Starmer miniszterelnök több száz vezető befektetőt szeretne vendégül látni, hogy a gazdasági növekedés beindítására friss tőkét vonzzon az országba – mutat rá a Politico brüsszeli hírportál.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!