Titokban tárgyalnak az amerikaiak és britek a világháború kirobbantásáról

Vágólapra másolva!
Az LBC, az első brit kereskedelmi rádió értesülései szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia titkos tárgyalásokat folytatnak egymással, ennek eredményeként pedig heteken belül bejelenthetik, hogy engedélyezik Ukrajna számára a nyugati fegyverek használatát Oroszország belsejében lévő célpontok ellen. A két állam már arra készül, hogy magánúton engedélyezi Zelenszkij tervét, de hivatalos bejelentést majd csak az első sikeres rakétacsapást követően kívánnak tenni az ügyben. Vlagyimir Putyin korábban figyelmeztetett, hogy minden ilyen kísérletet a NATO közvetlen belépéseként fog értékelni az orosz-ukrán háborúba, ami egyet jelentene a harmadik világháború kirobbanásával.
Vágólapra másolva!

Az LBC-hez diplomata források által eljuttatott információk szerint Amerika és Nagy-Britannia a következő hetekben zárt ajtók mögött engedélyezni fogja Ukrajna számára az általuk küldött fegyverek bevetését mélyen fekvő orosz területek ellen. Az ezzel kapcsolatos bilaterális tárgyalások már zajlanak, egyelőre viszont az országok arra várnak, hogy Volodimir Zelenszkij kész tervet mutasson be, amellyel Ukrajna hadserege képes lesz átvészelni a téli hónapokat. A végső döntés akár már jövő heti ENSZ Közgyűlése alatt megszülethet. 

A demokraták viszont amiatt aggódnak, hogy egy ilyen lépés veszélybe sodorhatja jelöltjük, Kamala Harris kampányát. Állítólag azonban a bejelentésről készült vázlat már Antony Blinken amerikai külügyminiszter és brit kollégája, David Lammy előtt volt a múlt heti közös sajtótájékoztatón, majd sokan arra számítottak, hogy Keir Starmer brit miniszterelnök és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Washingtonban jelentik be a döntést, de ez sem történt meg.

Oroszország
Súlyos következményei lehetnek, ha Moszkvát nyugati fegyverekkel támadják meg az ukránok. (Photo by TATYANA MAKEYEVA / AFP)

A britek és a franciák már küldtek Storm Shadow rakétákat Kijevnek, ezeket viszont egyelőre csak az ukrán határon belül vethetik be. Zelenszkij már hónapok óta követeli hogy engedjék meg ezen fegyverek bevetését Oroszországban található fegyvergyárak és más katonai létesítmények ellen és ha a mostani hírek igazak, akkor ez hamar be is következhet. Az ukrán elnök annyira magabiztos, hogy nemrég arról beszélt, hogy "teljesen készen van" az Oroszország elleni győzelmi terve. Emellett ismét megerősítette, hogy semmilyen béketervet nem akar elfogadni, folytatni akarja a háborút.

A békének nincs és nem is lehet más megoldása, a háború bármilyen módon történő befagyasztása vagy egyéb manipuláció csak későbbre halasztja az orosz agressziót"

- mondta Zelenszkij. A tervvel kapcsolatos magabiztosság meglepő annak ismeretében, hogy Szerhij Rahmanin, az ukrán biztonsági tanács tagja szerint az ukrán parlament felsőháza gyakorlatilag az elnöki hivatal részévé vált, elvesztette minden funkcióját és már csak „dobként” működik, ami teljesíti Zelenszkij utasításait. Kiemelte, hogy az országban zajló háború meggyengítette az elnök pártját is, sokan elmenekültek az országból, mások visszaadták a mandátumokat, tehát egységről nem lehet beszélni.

Kiemelte, hogy az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij számára a katonai vezetők leváltása egyfajta sport lesz. Gyakran pedig az elbocsájtások, lefokozások meglepőek, hiszen 

a leggyengébben teljesítő tisztek továbbra is a posztjukon vannak. Ez nem éppen festi egy sikeres hadsereg képét.

Augusztus végén az ukránok már leadtak egy listát a Biden-kormánynak arról, hogy pontosan milyen célpontokat kívánnak majd megtámadni a nyugati fegyverekkel Oroszországon belül. Az viszont eddig is tisztán látszott, hogy hiába ígérgeti Zelenszkij, hogy csak katonai célpontokat fog támadni, eddig egyáltalán nem riadtak vissza attól, hogy civil célpontokat is megsemmisítenek, mindezt jól mutatják a moszkvai és belgorodi dróntámadások, vagy a kurszki művelet. Ezt az ukrán elnök egy augusztusi kijelentésével támasztotta alá: "Oroszország más országokba vitte a háborút, most viszont a háború haza érkezik (Oroszországba)", utalva arra, hogy az orosz civil lakosság kárára akar nyomást gyakorolni Moszkvára.

Az Origo is beszámolt arról, hogy milyen súlyos következményei lennének annak, ha zöld utat kapna Zelenszkij őrült terve. Ezekkel a rakétákkal az oroszok olyan városokra csaphatnának le, mint

  • Moszkva (13,1 millió lakos)
  • Szmolenszk (1 millió lakos) 
  • Voronyezs (1 millió lakos)
  • Tula (500 ezer lakos)
Forrás: Meduza

Szeptember közepén írtuk meg a Reuters alapján, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök atomrobbantással reagálhat, amennyiben Ukrajna nagy hatótávolságú fegyverekkel támad Oroszországra. Putyin szerint ugyanis ha nyugati fegyverekkel lövik az ukránok Oroszországot, akkor a NATO-t közvetlen harcoló félnek fogják tekinteni és meghozzák a megfelelő válaszlépést. Ez egyértelmű utalás arra, hogy amennyiben a Nyugat átlépi ezt a vörös vonalat, akkor kitör a harmadik világháború.

A napokban az orosz Állami Duma elnöke, Vjacseszlav Volodin is kifejtette a véleményét. Szerinte az Egyesült Államok, Franciaország és Németország vezetőinek cselekedetei nukleáris háborúhoz vezethetnek, mivel egy újabb világháború egyben atomháborút is jelentene. 

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tovább provokált a héten, amikor kifejtette, hogy a Nyugat azon döntése, amely lehetővé tenné Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket használjon az Oroszország elleni csapásra, nem lenne olyan vörös vonal, amely eszkalációhoz vezetne. 

Ez rendkívül érdekes kijelentés annak fényében, amit Vlagyimir Putyin mondott. 

Ezt követően pénteken az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is hajmeresztő döntést jelentett be. Kijevben ugyanis elmondta, hogy az EU a befagyasztott orosz pénzeket felhasználva 35 milliárd eurós, 40 éves kölcsönt ad Ukrajnának. Ezeket az összegeket Zelenszkij szerint az energetikai szektorba, a védelmi iparba, illetve infrastrukturális beruházásokra költi majd. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!