Közel 12 milliárd forint értékű kokaint foglaltak le Puerto Ricóban

Vágólapra másolva!
Puerto Ricó-i szövetségi ügynökök 33 millió dollár értékű kokaint foglaltak le egy hajón, amely a kábítószert próbálta becsempészni Vieques szigetére.
Vágólapra másolva!

Tisztviselők szerint a szövetségi ügynökök szerdán 33 millió dollár (több mint 11,5 milliárd forint) értékű kokaint foglaltak le egy hajó fedélzetén, amely a kábítószert próbálta becsempészni Puerto Ricó-i egyik legkisebb szigetére, Viequesre. 

Több mint 1670 kilogramm kokaint foglaltak le

a hajnali órákban. A hajó fedélzetén tartózkodó ismeretlen személyeknek sikerült elmenekülni.

 A nagy fogásra néhány nappal azután került sor, hogy az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége, valamint a Puerto Ricó-i rendőrség 

több mint 5 millió dollár (közel 1,8 milliárd forint) értékű kokaint foglaltak le egy hajó fedélzetén

 a nyugati parti Rincon városánál. Akkor több mint 260 kilogrammot koboztak el és két amerikai állampolgárt is letartóztattak.

Az elmúlt években több jelentős drogfogás volt már a térségben. 2022-ben egy hatalmas kokainszállítmányt füleltek le Puerto Ricóban, egy San Juan kikötőjében álló hajón. A kábítószer értékét 9,1 millió dollárra (azaz mintegy 3,4 milliárd forintra) becsülték - írja az ABC.

2023 októberében két dominikai köztársasági és egy kolumbiai férfit tartóztattak le, akiket azzal vádolnak, hogy több mint 1500 kilogramm kokaint szállítottak Puerto Ricóba. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!