Épp csak legyőzte a mellrákot, újabb lesújtó diagnózist kapott egy fiatal nő

Vágólapra másolva!
Egy rákkal küzdő nő, akit az állapota megfosztott attól, hogy saját gyermekét hordhassa ki, édesanya lett, miután legjobb barátnője felajánlotta neki, hogy béranya lesz.
Vágólapra másolva!

A most 33 éves Amy Cronjét nem sokkal azután diagnosztizálták mellrákkal, hogy összeházasodott férjével, a 35 éves Rochéval. 

Annak ellenére, hogy a sugárkezelés és a kemoterápia után remisszióba került, egy rutinvizsgálat egy évvel később kimutatta, hogy a betegség visszatért és átterjedt a csontjaira. Amy hormonkezelést kapott, amely drasztikusan csökkentette annak esélyét, hogy valaha is teherbe essen. Miután azonban barátnője, Karla Steenekamp megtudta, hogy Amy béranyán keresztül szeretne anyává válni, azonnal felajánlotta segítségét. Már az első próbálkozás sikerrel járt, így Amy idén nyáron édesanyává válhatott - írja a Bors.

Már nem is barátok vagyunk, hanem testvérek. Az volt a legnagyobb vágyam, hogy édesanya lehessek, és Karla valóra váltotta ezt az álmot

– nyilatkozta Karlával való kapcsolatáról Amy. Annak ellenére, hogy a fiatal nő továbbra is rákkezelést kap, optimista maradt.

Korábban arról is írtunk, hogy találtak egy lényt, amely terjesztheti a rákot. Vannak olyan dolgok, amelyekkel tökéletesen tisztában vagyunk, hogy károsak. Példának okáért közismert, hogy a dohányzástól, az alkoholfogyasztástól, az elhízástól, a levegőszennyezéstől emelkedik a rák kockázata. Vannak azonban olyan tényezők, amelyekről nem gondolnánk, hogy rombolják az egészségünket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!